Vége a gólínségnek

Érsekújvár. A III. liga nyugati csoportjában játszó érsekújváriak a bajnokság eddigi találkozóin elsősorban gólínségükkel hívták fel magukra a figyelmet. A pontvadászat 24. fordulójáig mindössze 15 alkalommal voltak eredményesek a Nyitra-partiak.

Érsekújvár. A III. liga nyugati csoportjában játszó érsekújváriak a bajnokság eddigi találkozóin elsősorban gólínségükkel hívták fel magukra a figyelmet. A pontvadászat 24. fordulójáig mindössze 15 alkalommal voltak eredményesek a Nyitra-partiak. A szombati párharcukon azonban megtört a jég, Peter Buranský edző védencei négy gólt lőttek a Nemšová csapatának. „Pontosan nem tudnám megmondani, mikor szereztünk legutóbb négy találatot. Annyi biztos, ebben az idényben még nem voltunk ennyire gólképesek. Nagy kár, hogy az eredménytelenség időszakában elpártoltak tőlünk a szurkolók, a hét végi gólfesztiválunkat csak a legkitartóbbak látták. Éreztük, hogy egyszer kijön a lépés, beindul a gólgyártás. Külön öröm számunkra, hogy a javulásban komoly szerepet játszottak ifistáink is, akik közül hárman, Dékány, Vadkerty és Čaplák ezúttal is a kezdőcsapatban kapott helyet. Egyébként Dékány kezdte a gólgyártást, a másodikat Polgár szerezte, akit kényszerből a középpályás alakzatból a csatársorba vezényeltem. A harmadikat Mário Sepeši büntetőből szerezte. A negyediket gólképes védőnk, Zsák Iván érte el. Sokat nyomott a latban az is, hogy a jó képességű vendégek három pontért érkeztek hozzánk. Nem álltak be védekezni, ami nagyban megkönnyítette a helyzetünket“ – hangzott az érsekújváriak szakvezetőjének mérkőzés utáni gyorsmérlege. A győztes csapatban nem csupán a III. ifiligában bajnokjelölt érsekújváriak legtehetségesebb futballistái jutnak rendszersen szóhoz. A területi bajnokságban élen tanyázó fakócsapatukból is kapnak kisegítő embereket. Közülük ezúttal elsősorban Kovács István villogott. „Reméljük, a győzelem, a négy gól önbizalmat adott játékosainknak, átlendített bennünket a holtponton, a folytatásban már nem kell foggal-körömmel küzdenünk a megváltást jelentő találat(ok)ért“ – nyilatkozta lapunknak bizakodóan Peter Buranský. (ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?