Vádemelés az osztálytársát megszúró fiú ellen

Nyitra. Vádemelési javaslatot nyújtott be a nyomozó az ügyészségre az ellen a 16 éves fiú ellen, aki 2006 decemberében egy ecsettel mellkason szúrta az osztálytársát. A 13 éves Jakub két hét után belehalt sérüléseibe, de az máig sem derült ki, hogy haláláért a szúrás vagy a kórházi személyzet mulasztása felelős-e.

Nyitra. Vádemelési javaslatot nyújtott be a nyomozó az ügyészségre az ellen a 16 éves fiú ellen, aki 2006 decemberében egy ecsettel mellkason szúrta az osztálytársát. A 13 éves Jakub két hét után belehalt sérüléseibe, de az máig sem derült ki, hogy haláláért a szúrás vagy a kórházi személyzet mulasztása felelős-e.

Jakubot az incidens után a nagytapolcsányi kórházban látták el, és az orvosok úgy vélték, maradéktalanul felépül, ám hirtelen romlott az állapota. A pozsonyi kramárei kórház gyermekklinikájára már eszméletlen állapotban szállították, az életét ott sem tudták megmenteni. Az Egészségügyi Ellátást Felügyelő Hivatal azonnal vizsgálatot rendelt el az ügyben, és megállapította, hogy a nagytapolcsányi kórházban tévesen diagnosztizálták a fiú sérülését, hibát követtek el, hogy nem küldték CT-vizsgálatra, majd specializált gyermekkórházba, és tévesen adtak neki véralvadásgátló szereket. A mulasztások miatt a kórház egymillió koronás bírságot kapott, amit csak akkor fizetett ki, amikor az egészségügyi hivatal már végrehajtással fenyegette. Az egyes orvosok és ápolók személyes felelősségét megállapító vizsgálat még tart. A vizsgálat során a nyomozó arra a következtetésre jutott, hogy az elsődleges felelősség a Jakubra támadó fiút terheli, ellene is eljárás indult. Michal beismerte tettét, bár azt mondta, az nem volt szándékos, csak dühében szúrt, mert az osztálytársai mindig csúfolták. Ha az ügyész jóváhagyja a vádemelést, a tizenhat éves fiút súlyos testi sértésért kettőtől öt évig tartó szabadságvesztésre ítélhetik. (vrabec)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?