Új városrendezési terv készül Nagymegyeren

<p>A fiatalokra is gondolnak, új lakótelepekre lenne szükség a csallóközi fürdővárosban.</p><p>Nagymegyer</p><p>Készül az új városrendezési terv a csallóközi fürdővárosban. A városközpont fejlesztése mellett a fiatalok boldogulására is gondolnak&hellip;</p>

A fiatalokra is gondolnak, új lakótelepekre lenne szükség a csallóközi fürdővárosban.

Nagymegyer

Készül az új városrendezési terv a csallóközi fürdővárosban. A városközpont fejlesztése mellett a fiatalok boldogulására is gondolnak.

Lojkovič Sámuel polgármester a helyi képviselő-testület legutóbbi ülésén elmondta, a szakemberek már dolgoznak az új városrendezési terv előkészítésén. Néveri Sándor volt polgármester, jelenlegi képviselő szerint korábban kellett volna elkezdeni a dokumentum előkészítését. „Az új területrendezési terv előkészítése olyan szakmai munka, amelybe a városvezetést és a szakbizottságokat is bevonják, ezért nem kell sürgetni az előkészítést. Pályázat útján megfelelő szakembereket választottunk ki” – válaszolta a polgármester a képviselő azon felvetésére, hogy már a régi terv már nem aktuális, új területrendezési elvet kellett volna bevezetni. A polgármester elmondta, az új területrendezés elsősorban a városközpontot érinti. Pongrácz Kálmán képviselő hangsúlyozta, hogy új lakóparkokra is szükség van. „A területrendezési tervben jó lenne foglalkozni a fiatalokkal, hogy Nagymegyeren alapozhassák meg a jövőjüket, és kedvezményes áron juthassanak építési telekhez” – mondta Pongrácz. A képviselő két területet javasolt erre a célra, az egyik a városi erdő mögötti parcella, a másik a Nagymegyer és Izsap városrész közötti terület.

A tavalyi adatok alapján csökken a város lakosságának száma, sokan elköltöznek Nagymegyerről. 2015 végén 8574 lakos szerepel a városi hivatal nyilvántartásában, egy év alatt 69-cel csökkent a lakosság száma. Tavaly 75 új lakó költözött a városba, 106 elköltözött.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?