Túrocmente. Deresken tartotta évzáró közgyűlését a Túroc Menti Mikrorégió. Mint arról Július Czetner, Otrokocs polgármestere, a kistérségi társulás korábbi elnöke tájékoztatott, a találkozón két fontosabb kérdést vitatták meg.
Új elnököt választottak
A tanácskozás másik fontos kérdése a kistérségi társulás további sorsát érintette. Mint azt Czetner úr elmondta, úgy látják, az ilyen jellegű érdekképviseletek előtt nem áll fényes jövő. Ezért fontolóra veszik a társulás kibővítését. Az újonnan megválasztott elnökséget a közgyűlés meg is bízta azzal, hogy kezdjenek tárgyalásokat a Sajó Menti Mik-rorégió vezetőivel, esetleg a Rat-kó és Vidéke Mikrorégió képviselőivel az esetleges társulásról. Ez a térség gyakorlatilag magába foglalná az egykori Tornaljai járás településeit. A hatékony működés érdekében azonban ebbe a folyamatba be kell vonni Tornalját is mint a térség gazdasági, kulturális és közéleti központját. Ezért a közgyűlés résztvevői szorgalmazták a néhány évvel ezelőtt tornaljai székhellyel létrehozott közös hivatal működésének felélénkítését is. Ezt a hivatalt azzal a céllal hozták létre a Tornalja környékén található 27 település és a központi város önkormányzata, hogy ügyeiket egy helyen tudják intézni, s igényeiknek hatékonyabban tudjanak érvényt szerezni. Ugyanakkor nem mellékes az sem, hogy a hivatal fenntartásának költségei így megoszlanak. „A későbbiek folyamán, amennyiben életképesnek bizonyulna az új modell, a kistérségi társulást a magyarországi Putnokkal és térségével is ki lehetne bővíteni” – fűzte az elmondottakhoz Czetner úr.
Az említettek mellett több más kérdést is megvitattak. ĺgy szóba került, hogy a mikrorégió több településén is gondot okoz a telefonálás, nincs lehetőség az internetcsatlakozásra és a mobiltelefonok használatához sincs térerő.
A jelen lévő polgármesterek beszámolót hallgattak meg továbbá a vízvezetékkel, a háztartási hulladékkal, a szeparált szemétgyűjtéssel és a pályázati lehetőségekkel kapcsolatban is.
A zárszámadást követően jóváhagyták a következő évi ülések időpontjait, ennek értelmében a Túroc Menti Mikrorégió vezetősége legközelebb 2005 februárjában ül össze. (sk)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.