Új beruházókat is várva

Kenyhec. A településen tegnap hivatalosan megnyitották az ipari parkot.

Az abaújszinai Rozmaringsarj apró népi táncosai a csípős hideg ellenére fél órán át érces hangon énekeltek a „semmi közepén” összegyűlt százfős nemzetközi vendégseregnek, akik a kenyheci ipari park megnyitására érkeztek. Az ünnepi szónokok főleg a kormányfő és a helyi polgármester segítségét köszönték meg. Utóbbi szerint a potenciális külföldi befektetőket három dolog érdekli igazán: a gazdasági környezet, a helyi körülmények és a telekárak” – állítja Konkoly József, aki számos cég képviselőivel tárgyalt már. Szerinte minden egyéb kérdés e három dolog tisztázása után szokott következni. Tegnaptól a kenyheci ipari park üzemeltetéséért egy külön részvénytársaság felel. A KIPP hivatott reklámot csinálni a 332 hektáros ipari területnek, és ők ügyelnek arra is, hogy a befektetők ne kapjanak vérszemet a nevetségesen olcsó, négyzetméterenként 50 koronás telekárak láttán, azaz ne vásároljanak fel indokolatlanul nagy területet.

A jelenleg 650 alkalmazottal működő amerikai Molex 2000-ben vetette meg a lábát Kenyhec községben, őket a belga Gilbos könnyűipari cég követte 225, főleg környékbeli alkalmazottal. A U. S. Steel képviselői örömmel látnának néhány olyan vállalatot is a területen, amelyek a kassai cég potenciális beszállítói lehetnének. Karl F. Csensich, az amerikai vállalat pénzügyi osztályvezetője szerint jelenleg a középvállalatok idecsábítására kell összpontosítani, a Volkswagenhez és a U. S. Steelhez hasonló nagyságú befektetők ugyanis már nem nagyon nézelődnek tanácstalanul a régióban. Csensich örömmel nyugtázta, hogy a szlovák kormány meghallgatja a gazdasági körök véleményét, képviselőik a munkatörvénykönyv módosítása során tárgyalóasztalhoz ültek a legjelentősebb külföldi befektetőkkel.

Az ipari park angol nyelvű propagációs anyagában ugyan az ezer lakosú Kenyhecet városként tüntették fel, a kassai reptér az egyelőre csak makett-formában létező új terminállal büszkélkedik, a grafikai elrendezés miatt pedig úgy tűnik, mintha a U. S. Steel is az ipari park területén vert volna tábort, a brossúra már mégis minden szükséges információt tartalmaz a területről. Az önkormányzat, illetve az üzemeltető három „befutóval” tárgyal. Egyikük már a célegyenesben van, és közel egymilliárd koronát szándékozik befektetni Kenyhecen. Kedvező számukra, hogy közművesített, kedvező földrajzi fekvésű terület megvételéről tárgyalhatnak. Konkoly József polgármester nem érti, miért „titkolják” a park létezését a megyei illetékesek, akik körbehurcolják a külföldieket Kelet-Szlovákia tervezőasztalon létező parkjaiban, Kenyhecről viszont csak a legvégén tesznek említést. Rozsnyótól Homonnáig tizenhárom ipari park megnyitását tervezik, azonban jó néhány helyen még egy kapavágás sem történt az ügy érdekében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?