TRAGIKUS baleset: ismeretlen férfit gázoltak halálra, nem voltak nála iratok

TRAGIKUS baleset: ismeretlen férfit gázoltak, nem voltak nála iratok

A rendőrség a nyilvánosság segítségét kérte a halálra gázolt férfi azonosításában.

Érdekes

FRISSÍTÉS:

A rendőrség egy későbbi Facebook-bejegyzésben közölte, az elgázolt férfi húszéves volt. A gyalogost előbb egy Toyota gázolta el, majd az ütközést követően átkerült a másik forgalmi sávba, ahol további járművek is áthajtottak rajta.

A sofőrök alkoholtesztje negatív lett. Az, hogy az elhunyt fogyasztott-e alkoholt, a boncolás után derül ki.

 

A baleset az R1-es gyorsforgalmi úton történt vasárnap, röviddel 17 óra után. A rendőrség tájékoztatása szerint a férfi egy töltőállomás közelében próbált meg átkelni az úton, Farkashida (Vlčkovce) község közelében, amikor egy Nagyszombat felé tartó jármű már nem tudott időben reagálni, és elgázolta a férfit. Az ütközést követően a gyalogos a helyszínen életét vesztette. 

Az elhunytnál nem voltak iratok. A rendőrség közlése szerint a 30 és 40 év közötti vékony férfinek fekete, körülbelül 5 centiméter hosszú haja volt. Pólóján a NEW YORK CITY, BROOKLYN feliratok szerepeltek, felette egy GUCCI márkájú, sötét színű kapucnis felsőt viselt. A kezén tetoválás volt.

A rendőrségnek a Facebook-bejegyzés közzétételét követően sikerült azonosítania a férfit, megköszönték a segítséget.

A baleset körülményeit vizsgálják.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?