Tovább vizsgálják a gumifeldolgozót

gumi
Dunaszerdahely/ Ollétejed |

Továbbra sem tudni, bezáratják-e a Dron Industries gumiabroncs-feldogozót, még nem zárult le a Környezetvédelmi Felügyelet vizsgálata.

A helyi lakosok évek óta tiltakoznak a gyár működése ellen, több mérés is igazolta az aggályaikat, mely szerint a levegőben lévő káros anyagok veszélyesek az emberek egészségre. A feldolgozó vezetői elutasítják a vádakat, többször hangsúlyozták, hogy  megvannak a szükséges engedélyeik a működéshez. Közel öt hónappal a káros anyagok jelenlétét kimutató vizsgálat, és három hónappal a Pro Ollétejed Polgári Társulás által szervezett tüntetés után sem tudni, hogy mi lesz a gyárral, amelynek működését a Környezetvédelmi Felügyelet is vizsgálja.

„A környezetvédelmi felügyelet fokozottan figyeli az üzemet, szabályszerűen és javaslatok alapján is ellenőrzéseket végzünk”

– tájékoztatta lapunkat Brigitta Pokorná a felügyelet osztályvezetője.

A hivatal a hulladéktörvény, valamint a levegő- és vízvédelmi törvény szempontjából is vizsgálja a Dront. „Jelenleg is több ellenőrzés van folyamatban az üzemben, mivel ezeket még nem zártuk le, nem adhatunk bővebb tájékoztatást” – tette hozzá Pokorná.

A dunaszerdahelyi városi önkormányzat szeptemberi ülésén egy határozatot fogadtak el a képviselők arról, hogy támogatják egy független bizottság létrehozását. A komisszió tagjairól azonban egyelőre nem döntöttek. A Dunaszerdahelyi Járási Hivatal korábban indítványozta a megyei székhelyű járási hivatalban a Dron Industries működésének korlátozását. Morvay György hivatalvezető akkor azt mondta, hogy 30 napon belül dönthetnek az ügyben.

„Minden dokumentum a nagyszombati hivatalban van, egyelőre nem értesítettek bennünket” – nyilatkozta Morvay György.

A hivatalvezető hozzátette, hogy az elmúlt hónapokban nem kaptak bejelentést a bűz miatt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?