Mintegy kétszázan tiltakoztak Ollétejeden a Dron Industries gumifeldolgozó működése ellen. A helyi és környékbeli lakosok transzparensekkel vonultak a cég elé, ahol a gyár vezetői fogadták a tiltakozókat.
Nem minden nap van büdös – mondta a tüntetőknek Dron a tulajdonosa
Ollé Lunák Mónika a tüntetést szervező Pro Ollétejed Polgári társulás tagja beszédében az alkotmánnyal érvelt rámutatva, hogy minden szlovák állampolgárnak joga van az élhető, tiszta környezethez. Az utóbbi hetekben több mérés is igazolta a káros anyagok jelenlétét a levegőben. A belügyminisztérium nyitrai speciális laboratóriuma a Dronhoz köti a szennyezést. A gyár vezetése tagadja, hogy tőlük kerülnek káros anyagok a levegőbe, kétségbe vonták a laboratórium mérésének eredményeit.
„Felszólítjuk a regionális közegészségügyi hivatalt, hogy független szakértőket kérjenek fel egy valóságot fedő egészségvédelmi hatástanulmány kidolgozására” - folytatta Ollé Lunák Mónika hozzátéve, hogy számukra elfogadhatatlan a Dron által készíttetett tanulmány.
„Friss levegőt akarunk!”, „Zárják be a gyárat!” - skandálták a lakosok, akik a gumifeldolgozóhoz vezető másodosztályú főúton vonultak a gyár elé. Többek között Dunaszerdahely néhány önkormányzati képviselője is megjelent a felvonuláson. Míg a faluban a tüntetők gyülekeztek, a gyárban nyitott napot tartottak, amelyen hat érdeklődő vett részt. A tiltakozók nem álltak meg a gyár előtti úton kifeszített, belépést tiltó szalag előtt, tovább meneteltek a cég bejáratáig, ahol személyeskedésekkel, bekiabálásokkal tarkított szóváltás alakult ki a kétszáz tiltakozó és a három cégvezető között.
Farkas László a gyár tulajdonosa beinvitálta a tüntetőket. Először csoportosan engedték volna be az érdeklődőket, majd felmerült, hogy Ollé Lunák Mónika a sajtó munkatársaival együtt bemehet, végül azonban senki nem ment be a gyárba. A szervező így a kapuban tette fel azokat a kérdéseket, amelyeket korábban a közösségi portálon is közzétett. Farkas László egyebek mellett elmondta, hogy bevizsgáltatták a kokszot a gázt és más anyagokat és nem igaz, hogy nem teljesítik a határtétékeket. A cégvezető nem árulta el, hogy mennyi kokszot és egyéb anyagot tárolnak a telephelyen. Kitartott amellett, hogy megfelelő szigetelés van a raktárak alatt, a helyiek azonban azzal vágtak vissza, hogy a régi, egykor istállóként használt helyiségek alatt nincs szigetelés. „Ahol áru van, ott minden le van szigetelve” - szögezte le Farkas László hozzátéve, hogy a nagy költségek árán is megtisztítják a keletkező gázokat a kénhidrogéntől.
„Ez egy zárt rendszer, ahol nincs esély arra, hogy valami kicsurog. Ennek a technológiának az az előnye, hogy folyamatos rendszerben működik” - folytatta Farkas.
A tulajdonos azt mondta, hogy bármikor fogadják az érdeklődőket. „Nem minden nap van büdös” - fűzte hozzá egy megjegyzéshez Farkas László, amire a tömeg zárják be a Dront” skandálással reagált. „Intézzek el a hivataloknál, én rögtön be is csukom” - zárta a tulajdonos. A gyár vezetése azt ígérte, hogy hétfőn bemutatják a válaszaikat igazoló dokumentumokat.
A tiltakozókat aligha nyugtatták meg Farkas László válaszai. „Ha nem az egészségem múlna rajta, akkor nevetnék a válaszokon” - mondta Ollé Lunák Mónika. A polgári társulás folytatja a gumifeldolgozó elleni harcot.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.