Történetíró polgármester

Feketenyék. Lukovics István, a község polgármestere egyben a feketenyéki sportszervezet krónikása is. „Harminc évvel ezelőtt játszottunk utoljára a kerületi bajnokságban, a kiesést követően jobbára a területi bajnokság II. osztályában küzdöttünk a pontokért.

Feketenyék. Lukovics István, a község polgármestere egyben a feketenyéki sportszervezet krónikása is. „Harminc évvel ezelőtt játszottunk utoljára a kerületi bajnokságban, a kiesést követően jobbára a területi bajnokság II. osztályában küzdöttünk a pontokért. 1999 decemberében még kályhán melegítették nálunk a teát a játékosoknak. 2000. január 16-án vette át a községi önkormányzat a sportszervezet irányítását. Szerepvállalásunk a sporttelep fejlesztésében is megmutatkozott. Gázművesített, korszerű öltözőt építettünk, második ligás mércével mérhető szociális helyiségekkel. 2002-ben jutottunk fel a területi bajnokság legfelsőbb osztályába, ahol már a kezdetektől a legjobbak közé tartoztunk. Két ízben csupán hajszállal maradtunk le a bajnoki trónról. Előbb a szerediek, egy évvel ezelőtt pedig a nagyfödémesiek előztek meg bennünket. Közben 2004 januárjában elkészült a pályán a büfé is, mely a sportszervezet bevételét hivatott gyarapítani. Ez év januárjában a játékosok és vezetők előtt kifejtettem, itt a nagy lehetőség a feljutásra, élni kell vele. Örülök, hogy valóra vált a nagy álom, három évtized után községünk képviselői ismét az V. ligában öregbítik majd a jövőre immár 60 éves feketenyéki labdarúgás hírnevét. Szeretnék minden játékosunknak, sportvezetőnek, helyi vállalkozónak, támogatónak köszönetet mondani azért a munkáért, melyet a bajnoki cím elhódítása érdekében kifejtettek” – nyilatkozta lapunknak a sikeres időszakot értékelve a település első embere.

Futballszeretetét, rátermettségét az is bizonyítja, hogy időközben feldolgozta, elkészítette a hat évtized krónikáját, mely a Hatvan év kék-fehérben címet viseli. „A kéziratot épp időben hoztam viszsza a nyomdából, hiszen ráéreztem, egy fejezettel, a bajnoki cím megszerzéséhez vezető időszakkal még ki kell egészítenem” – fogalmazott a készülő műről Lukovics István. (ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?