Tornalján nem kell fizetni a parkolásért

Tornalja. Nem szednek parkolási díjat Tornalja városközpontjában.
A település vezetése nem tartja helyénvalónak és törvényesnek a parkolási díj behajtását.

Tornalja. Nem szednek parkolási díjat Tornalja városközpontjában.

A település vezetése nem tartja helyénvalónak és törvényesnek a parkolási díj behajtását. Dubovský László polgármester szerint a 2003-ban megszüntetett parkolási díjak beszedésével, elszámoltatásával és magával a módszerrel is gondok voltak, nem egyszer túlkapásokat, akadtak parkolóőrök, akik „saját zsebre” dolgoztak, így jobbnak látták törölni a díjbeszedést. A város központjában állandóan nagy a forgalom, tavaly az Európai Művészetek terének átalakításakor éppen ezért építették át a parkolókat. Új gyalogos-átkelőhelyeket, forgalomlassítókat alakítottak ki, így igyekeztek biztonságosabbá tenni a közlekedést a városközpontban. A polgármester elmondta, az autósok részéről pozitív visszajelzést kaptak a felújított és kibővített parkolókkal kapcsolatban. Nem szednek parkolási díjat, a város ennek ellenére szolgáltatást nyújt minden autósnak, aki a városközpontban parkol. Olyan térfigyelő rendszert, amely hat napig tárolja a közterületről készített felvételeket. Így akinek például megkarcolják vagy egyéb módon megkárosítják az autóját, az a városházán a központi számítógépben megnézheti, a kérdéses időpontban mi is történt a járművével. A térfigyelő rendszernek köszönhetően a közelmúltban két bűntény elkövetőit is sikerült gyorsan kézre keríteni.

Dubovský szerint nem lehet azzal fogadni a városba érkező turistákat, hogy azonnal parkolási díjat szednek be tőlük, és nem lehet pluszterheket róni a város lakosaira azzal, hogy ügyes-bajos dolgaik intézését megnehezítsék és költségesebbé tegyék a parkolási díjjal. „A városnak segítenie kell a polgárait, nem pedig parkolási díjjal bosszantania őket. Voltak túlkapások még a megszüntetett városi rendőrség működése idején, néhány perc várakozás után – szinte vadászva a turistákra – máris büntették őket. Ennek most vége. Érdekes, hogy amíg fizetni kellett a parkolásért, a városközpont sokszor piszkos volt, tele volt szeméttel. Most pedig rend van, fegyelmezettek az autósok, a turisták pedig kellemesen meglepődnek, hogy Tornalján nem kell fizetni a parkolásért” – mondta Dubovský László. A városban most a hókupacok eltakarítása folyik, az északi városrészben élők kifejezetten örültek ennek, nekik korábban állandó problémájuk volt az olvadáskor keletkezett sár és víz miatt. Elmondásuk szerint a járdákat és a parkolókat is rendszeresen tisztítják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?