Tavaly 97 ezren fordultak meg az irodában

Kassa. 97 ezer kassai polgár vette igénybe az elmúlt esztendőben a kassai magisztrátus kapcsolatfelvételi irodájának szolgáltatásait. Több mint 25 ezren a pénztárat látogatták meg, 16 ezren a helyi adókkal kapcsolatos változásokat jelentették be, nagyjából 15 ezren pedig a hulladékdíjjal kapcsolatban intézkedtek.

Kassa. 97 ezer kassai polgár vette igénybe az elmúlt esztendőben a kassai magisztrátus kapcsolatfelvételi irodájának szolgáltatásait. Több mint 25 ezren a pénztárat látogatták meg, 16 ezren a helyi adókkal kapcsolatos változásokat jelentették be, nagyjából 15 ezren pedig a hulladékdíjjal kapcsolatban intézkedtek.

A magisztrátus földszintjén kialakított 11 munkahelyen kívül nagy forgalmat bonyolított le az iktató is, melybe 13 ezernél is több irat érkezett, az adóívek beadására szakosodott iktató pedig tízezer polgárt szolgált ki. Nagy népszerűségnek örvend a fénymásolás és az okiratok hitelesítésének lehetősége is.

A tavalyi év utolsó hónapjaiban a polgárok kényelmét növelte az irodában elhelyezett elektronikus információs stand, mely segítségével a városi ügyintézéssel kapcsolatos honlapokat nézheti meg az érdeklődő. Talál egyebek között menetrendeket, vállalkozói adatbázist, diákhálózatot, hazai és külföldi munkalehetőségeket, térképeket és számos, a várost érintő információt is. Az oldalak számát a visszajelzések alapján bővítik majd. A gép ára 180 ezer korona volt. A másik tavalyi újítás az volt, hogy a mozgássérültek nagy megelégedésére akadálymentesítették az irodát. Idén azt tervezik, hogy az irodában egy olyan jegyautomatát helyeznek üzembe, mely nemcsak a városi tömegközlekedés egyszer használatos vonaljegyeit adja ki, hanem a chipkártyák feltöltésére is szolgál.

Mivel január az ingatlanadó hónapja, az iroda hét munkahelyén alaposan felkészültek a félfogadásra. Az ügyfeleket naponta 8 órától 15.30-ig várják, szerdán azonban fél ötig állnak rendelkezésre. Pénteken csupán fél háromig működik az iroda. 8–10 ezer polgár jelentkezését várják az adóval kapcsolatos ügyekben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?