Társítani céget, iskolát és önkormányzatot

Kassa. Országos viszonylatban Kassa megye az elsők között próbálkozik azzal, hogy a vállalkozások megsegítésére olyan csoportosulásokat hozzon létre, melyek a cégek konkurenciaképességét növelik.

Kassa. Országos viszonylatban Kassa megye az elsők között próbálkozik azzal, hogy a vállalkozások megsegítésére olyan csoportosulásokat hozzon létre, melyek a cégek konkurenciaképességét növelik.

Az úgynevezett klaszterek olyan kapcsolatrendszert jelölnek, melyben az egyazon ágazatban érdekelt vállalatok, az önkormányzat és a fejlődést biztosító középfokú és felsőoktatás képviselteti magát. Ilyen csoportosulások létrehozását célozta meg Kassa megye, és ebbe a munkába belevonta Besztercebánya megyét is, valamint a magyarországi Nógrád és Borsod-Abaúj-Zemplén megyét. A felmérések szerint a megye területén a klasztereknek leginkább a gépészetben, fafeldolgozás és bútorgyártás terén, valamint a megújuló energiaforrások, biotechnológiák és számítógépes technológiák ágazatában van nagy létjogosultságuk. Az egymással konkuráló vállalkozások számára azonban az együttműködést, klaszteralkotást csak az motiválhatja, hogy közösen olyan célokat érhetnek el, melyekre egyenként gyengék. Ide tartozik például nagy, komplex megrendelések felvállalása, nemzetközi szintű bemutatkozás a különböző vásárokon, továbbá olyan berendezések, tesztelő gépsorok megvétele, amelyeket minden cég használni tud.

Peter Ťapák, a megyei hivatal munkatársa szerint a bútorgyártásban érdekelt kisvállalkozókat például kapcsolatba lehet hozni az iglói faipari középiskolával, létre lehet hozni egy olyan tervezőrészleget, mely figyelemmel kíséri a legújabb trendeket és technológiákat, és ezeket a vállalkozók számára is elérhetővé teszi. A bútorgyártók társulásával ezen kívül például lehetővé válna, hogy például egy új szálloda teljes belső berendezésének legyártását elvállalja a klaszter – a konyha felszerelésétől a szobabelsőkig.

A gépipar területén viszont a műszaki egyetem és a szakközépiskolák szorosabb együttműködését kellene elindítani egyes cégekkel, hogy olyan szaklaboratóriumok jöjjenek létre, melyekben a vállalatok igényeinek megfelelő szakmunkásokat lehetne felkészíteni későbbi feladatukra.

A klaszternek azonban csak úgy van értelme, ha legalább tíz cég a tagjává válik. Ezeknek a társulásoknak a beindítása és akadálytalan működtetése akár öt évet is igénybe vehet. Kassa megye még csak a kezdeteknél tart, ám a projektben közreműködő hazai és külföldi megyékkel való sűrű tapasztalatcserével igyekszik elkerülni a hibákat, és gyorsan célba érni. A sikerhez azonban a vállalkozói réteg érdeklődése is szükséges.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?