Nyitra. Mégsem kell a kiemelkedően tehetséges gyermekek szüleinek tandíjat fizetniük azért, hogy gyermekeikkel speciális tanterv szerint foglalkoznak a pedagógusok.
Találtak pénzt a tehetséges gyerekekre
Bár a szülők azzal érveltek, hogy az alkotmány értelmében az alapiskolai oktatás mindenki számára ingyenes, a nyitrai polgármester kitartott véleménye mellett, miszerint a tehetséggondozás átlagon felüli szolgáltatás, és a várostól már az is előzékenység, ha a költségek felét hajlandó állni. A szülők már ügyvédet is fogadtak, és beadványt írtak a minisztériumba. Végül az ügy magától megoldódott, mert kiderült, csak 1,3 millió korona hiányzik, ezt pedig az önkormányzat állni tudja. Legalábbis e tanévben, mert jövőre újra előfordulhat hasonló probléma, és a képviselő-testület szülői részfinanszírozásra vonatkozó határozatát a biztonság kedvéért érvényben hagyták.
Ferdinand Vítek szerint azonban a város oktatásügyi reformjának köszönhetően a megmaradt tanintézmények helyzete már nem válságos. A tehetséggondozó programban Nyitrán jelenleg 168 gyermek vesz részt, és annak ellenére, hogy egy 1993-ban kiadott kormányrendelet kifejezetten hangsúlyozza a tehetséges gyermekekkel való kiemelt foglalkozást, a minisztérium ennek pluszköltségeihez egyáltalán nem járul hozzá.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.