Szikrázó csata Ógyallán

Ógyalla. Hét gól, nyolc sárga, három piros lap került a nyugat-szlovákiai IV. liga délkeleti csoportjában szombaton lejátszott ógyallai összecsapásának jegyzőkönyvébe. A Komáromi járás két együttesének futballistái, olykor egymás testi épségét sem kímélve nagy hévvel küzdöttek a győzelemért.

Ógyalla. Hét gól, nyolc sárga, három piros lap került a nyugat-szlovákiai IV. liga délkeleti csoportjában szombaton lejátszott ógyallai összecsapásának jegyzőkönyvébe. A Komáromi járás két együttesének futballistái, olykor egymás testi épségét sem kímélve nagy hévvel küzdöttek a győzelemért. A vendégek már az első épkézláb támadásukat góllal fejezték be, a 4. percben Ferencz talált a sörgyáriak kapujába. A nevezett csupán negyed órát volt akcióban, második sárgáját begyűjtve már a 15. percben indult zuhanyozni. Az emberelőnyben futballozó hazaiak a 33. percben behozták hátrányukat. Dudáš lövését ugyan Horváth, a Vág-partiak kapusa kiütötte, ám Ilon fejese ellen már tehetetlennek bizonyult. Fordulás után azonnal a vendéglátók ragadták magukhoz a kezdeményezést: a 46. percben Pšenák találatával megszerezték a vezetést. A folytatásban Kraslan és Pajtinka előtt adódott újabb gólszerzési lehetőség, az eredmény azonban csupán Tárnok megvillanása után változott az 55. percben. A 62. percben a 16-oson belül szabálytalankodó M. Bičan kényszerű kiválása után tíz főre fogyatkoztak a hazaiak. A gútaiak Ország büntetőből szerzett találatával azonnal szépítettek, majd Németh Péter révén a 74. percben kiegyenlítettek.

Az izgalmas végjátékban a hazaiak is büntetőhöz jutottak. Az ítéletvégrehajtó szerepével megbízott Pajtinka higgadtan értékesítette a 11-est, ezzel egyben a három pontot érő találatot is megszerezte. Csupán a rend kedvéért jegyezzük meg, ekkor már a vendéglátók futballoztak emberhátrányban.

HURBANOVO–KOLÁROVO 4:3 (1:1). Góllövők: Ilon (33.), Pšenák (46.), Tárnok (55.), Pajtinka (85. – 11-esből), ill. Ferencz (4.), Ország (62. – 11-esből), Németh Péter (74.). Sárga lap: Kraslan, M. Bičan, Malík, Pajtinka, ill. Ferencz, Máté Zsolt, Máté Péter, Németh Krisztián I. Piros lap: M. Bičan (62.), Kurák (80.), ill. Ferencz (15.). Játékvezető: J. Kováč, 450 néző.

HURBANOVO: Daniš–Nemček, Piskla, M. Bičan, Malík (33. Pšenák, 85. Pupák), Pajtinka, Dudáš, Kurák, Tárnok, Ilon, Kraslan (85. T. Bičan). KOLÁROVO: Horváth–Máté Péter, Hrdlica, Németh Péter, Kiss, Ország (67. Németh Krisztián II.), Németh Krisztián I., Máté Zsolt, Chovanec (78. Dani), Csillag (55. Drahomír Tóth), Ferencz. (op)

NYILATKOZATOK

Ondrusek Péter (Hurbanovo): Fordulatokban, gólokban, izgalmakban és lapokban bővelkedő csatát láttak a futballkedvelők. A gútaiak küzdenitudásból jelesre vizsgáztak, emberhátrányban sem csüggedtek. Megérdemeltük az egygólos győzelmet.”

Máté Tibor (Kolárovo): Tizennégy ember ellen játszottunk, hiszen a bírók is a hazaiakat segítették. Csillag Imre szerintem teljesen szabályos gólját les címén érvénytelenítették. A hazaik büntetőjét viszont jogosnak ítélem. Sajnálatos, hogy a vendéglátók agresszivitása durvaságok sorozatába torkollott.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?