Sapientia – a szellemi összetartozás jelképe

A Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem megszületését rangos magyar történelmi egyházak, intézmények és magánszemélyek, szakemberek és politikusok segítették. Ez az intézmény a közösség akaratából született meg Székelyföldön, Kolozsváron és Nagyváradon. Mert igény volt rá, bár ezt sokszor és sokan megkérdőjelezték és megkérdőjelezik ma is. A Sapientia Alapítvány működéséhez és az egyetem kiépítésének elkezdéséhez szükséges anyagi támogatást a Magyar Köztársaság biztosította.

Csíkszereda ötvenezer lakosú város, a Székelyföld egyik fontos központja. A város hírnevét olyan kulturális intézmények is emelik, mint a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes és a Csíki Játékszín. Csíkszeredában ma 40 tanintézmény működik, melyekben több mint 12 ezer diák tanul. Az utóbbi évtizedben a helybeli értelmiségiek áldozatos tevékenysége nyomán egyre több szakon indult be felsőfokú képzés, a városban több magyarországi, illetve romániai egyetem kihelyezett kara működik. A 2001/2002-es tanévben az Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karán négy szakon indult el az oktatás: vidékfejlesztés, agrárközgazdaság, könyvelés és gazdasági informatika, román nyelv és irodalom, angol nyelv és irodalom. Az oktatás az egykori Hargita Szálló épületében kezdődött meg, amelynek szakaszos átalakításával kétezer fős diáklétszám képzéséhez szükséges felület biztosítható.

A folyamatosan fejlesztett Kari Könyvtárban összesen 350 négyzetméternyi olvasóterem, Internet-szoba, médiatár, folyóirat-részleg áll a hallgatók és oktatók rendelkezésére. A jelenleg 22 000 kötetes könyvállomány a magyar tudományos élet olyan neves személyiségeinek értékes hagyatékát is tartalmazza, mint Szentgyörgyi Albert, Jakli István és Fábián Ernő.

„Csíkszereda azért vált egyetemi várossá, mert a székelyföldi közösség nagyon rég óhajtotta ezt. S nemcsak óhajtotta, hanem akarta is. Bár az egyetemet fentről pénzelik, alulról hívták életre – mondja Dr. Lányi Szabolcs, az Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai karainak dékánja. – Ez a közösségi akarat példanélküli megnyilvánulása. Ha ebből indulunk ki, fontos megjegyezni, hogy az intézmény létrehozása egy közösségi igény kielégítését jelenti. Közösség alatt pedig a székelyföldi közösséget értem, Brassótól Maros megye északi régiójáig. Ugyanakkor az egyetemnek is van igénye a közösség felé. Ezzel bezárul a kör, kölcsönösségről beszélhetünk”

A magyar nyelvű felsőoktatás fokozatos és tudatos elsorvasztása Romániában a hetvenes-nyolcvanas években drámai következményekkel járt. Az oktatók és egyetemi hallgatók aránya folyamatosan csökkent. A magyar nyelvű egyetemi oktatás szinte teljes leépítése törvényszerűen vonta maga után az alap és középfokú oktatás színvonalának hanyatlását. A középiskolákban állandósult a tanárhiány, nem lévén elég képzett magyar munkaerő. A tanári-tanítói munkakörben dolgozó magyar értelmiségiek közel egynegyede képesítés nélküli pedagógus. Ma körülbelül húszezer magyar nemzetiségú diák tanul a romániai felsőoktatásban, ami a hallgatói összlétszám alig 4 százaléka, noha a magyarok aránya a hivatalos népszámlálás szerint 7,1 százalék. A magyar diákok kevesebb, mint egyharmada végezheti anyanyelvén tanulmányait. Romániában az 57 önálló állami egyetem 342 kara között egy sem volt, amelynek oktatási nyelve teljes egészében magyar lett volna. 1990 óta az erdélyi magyarság tanulási kedve megnőtt, és határozott lépéseket tesznek az oktatás terén tapasztalható hátrány leküzdésére.

A dékán úr a legelső igényt úgy fogalmazta meg, hogy az egyetem az oktatásban részt vevőknek, a diákoknak olyan képzést adjon, amely ki tudja elégíteni a piaci igényeket. „Munkaerőpiacról beszélünk, tehát e piaci követelményeknek megfelelő szakokon megfelelő minőségű diákokat kell képeznünk.” S hogy melyik ez a piac? Elsősorban a székelyföldi, az erdélyi, tágabb értelemben véve pedig a romániai, még tágabb értelemben véve az európai piac. Az EMTE kigondolói ezt nagyon komolyan gondolják, hisz Románia előbb-utóbb az Európai Unió tagországa lesz. Az egyetem vezetőségének pedig mindig távlatilag kell gondolkoznia, tíz-húsz évre előre kell terveznie, hogy az akkori piacra képezzen diplomásokat.

Az egyetemen romániai, magyarországi és más külföldi professzorok tanítanak. A kezdetekkor nehéz volt összeszedni a tanári gárdát. Lányi Szabolcs így vélekedik erről a problémáról: „A nehézségek abból adódtak, hogy nagyon kevés magyar anyanyelvű képzett professzor van Romániában. Mégpedig azért, mert hiányzott a magyar nyelvű oktatás, így nem tudta felfuttatni ilyen pozíciókra saját oktatóit. Van egy alapgárda, amelynek tagjai ezt az egyetemet akarják és csinálják, s akiknek – mondhatni – korlátlan a hitük. Ugyanakkor viszont az egyetemi közösségekben megfogalmazódik a kérdés: vajon sikerrel jár-e az intézményalapítás? Sikerül-e a mai igényeknek megfelelő intézményt létrehozni? Tehát nagyon sokan azok közül, akik potenciálisan szerepet vállalnának itt, még kivárnak. Ezért fontos, hogy a vendégprofesszorokkal vonzó légkört teremtsünk. Itt említeném meg azt is, hogy továbbra is kérdés: ez az egyetem mennyire fog tartósan beleilleni a román politikai akaratba. Fontos, hogy lássák mindazt, amit csinálunk.”

Ha román jogi szempontból nézzük az intézményt, akkor magánegyetem. Nem vállalkozás, alapítványi egyetem; célja az oktatás, és nem a profitszerzés. Viszont, ha magyar oldalról vizsgáljuk a kérdést, világossá válik, hogy az egyetem alapítása magyarországi közpénzekből történik. Tehát ez egy magyar állami egyetem. Ez azért is fontos, mert például a mérnöki oktatás nagyon költséges. Viszonylag könnyebben lehet fenntartani azokat a szakokat, ahol az oktatást meg lehet oldani egy tanteremmel, egy táblával és egy krétával. Viszont a mérnökképzésnek nagy laboratóriumi infrastruktúrai igénye van, legalább négyszeresébe kerül a fenntartása, mint egy közgazdasági egyetemé. Tehát továbbra is az alapító, a magyar állam kell fenntartsa, hisz soha nem lehet önfinanszírozó. Sehol a világon nem az. „Ez nem olyan képzési forma – mondja a dékán – amely a befizetett tandíjakból tartja fenn magát. Nem, abból nem lehet fenntartani egy egyetemet, esetleg a kiadások egy részét lehet fedezni. Azt viszont el tudom képzelni, hogy az intézmény végleges akkreditációja után – ez 7-10 évet is igénybe vehet – úgy alakul a hazai törvénykezés, hogy a magánegyetemek is normatív finanszírozásban részesülnek. Ez elképzelhető, sőt elvárt dolog, hisz a magánegyetemek is hozzájárulnak az egyetemi struktúra kiegészítéséhez.”

Tehát, ha magyar állami egyetem az EMTE, akkor tandíjmentes. Ez azt jelenti, hogy a diákok alapszintjén biztosítjuk a tandíjmentességet. Viszont minden egyetemnek van egy olyan része, ahol a tandíjmentes helyek fölött tandíjas helyeket is meghirdetnek. A felvételin elért eredmények alapján töltik be ezeket a helyeket. A jobbak tandíjmentességben részesülnek, utána pedig akik óhajtanak, itt maradhatnak tandíjasként. A tandíj összege évente 200 dollár.

Legnagyobb mértékben az EU-integráció előmozdítása érdekében van szükség az egyetemre. Az integráció nem valósítható meg a szakmai terminológiát két-három nyelven jól beszélő szakemberek nélkül. A magyarul, románul és angolul (esetleg még németül is) jól tudó, magasan képzett magyar fiatalok rendkívüli helyzeti előnybe kerülnének a külföldi kapcsolatok építésénél, meggyorsíthatnák a magyar–román gazdasági kapcsolatok fejlődését, de Erdély beilleszkedését is a nemzetközi gazdasági vérkeringésbe. Ez nem csak az ott élő embereknek jelentene vonzó perspektívát, hanem egyaránt érdeke Romániának és Magyarországnak is.