Salve vini! – Somorján megáldották az újbort

ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁSSomorja. Hatodik alkalommal szervezték meg a borszentelést január 24-én a somorjai Bartal Családi Pincészetben.

ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS

Somorja. Hatodik alkalommal szervezték meg a borszentelést január 24-én a somorjai Bartal Családi Pincészetben. Közel 200 magyar és szlovák borász, borkedvelő érkezett a rendezvényre a Kárpát-medencéből.

A résztvevőket Bartalos Gyula borlovag, az eisenstadti székhelyű Európai Borlovagrend legátusa, a Szlovákiai Konzulátus alapító tagja köszöntötte. „Mai összejövetelünk célja, hogy együtt örüljünk a természet nem mindennapi ajándékának: a szőlőnek, illetve a bornak, amit a hozzáértő kezek csodálatos színben és ízvilággal palackokba zártak. A bor a múlthoz való kötődésünk egyik legfontosabb láncszeme – mondta Bartalos Gyula köszöntőjében. – Nehéz lenne röviden összefoglalni a bor történelmét, gyógyító hatását. A bor mindennapi kultúránk része, ezért még jobban meg kell ismernünk, hogy pozitív hatásait jobban ki tudjuk használni.”

A bor védőszentje, Szent Vince napja a borgazdák hagyományos termésjósló napja. A szőlősgazdák a Vince nap időjárásából és a metszett szőlővesszők, a „Vince-vesszők” állapotából jósolták meg a szüret gazdagságát. Ezen a napon a borgazdák a „Vince-vesszőket” egy öblös üvegbe teszik, és várják, kihajtanak-e. Ha kihajtanak, nem kell tartani a tavaszi fagyoktól. Szent Vincét ősidők óta úgy tisztelték, mint aki legyőzi a tél hidegét, és előkészíti a tavaszt. „Vince, ki a borok szentje: a telet tanítja rendre. Mint a jó borok a hideget, Vince úgy győzi le a telet” – hangzott el a népi jóslás az ünnepségen.

František Slezák borlovag, az Európai Borlovagrend Szlovákiai Konzulja is köszöntőt mondott, majd Bartal László borász, a pincészet tulajdonosa bemutatta az újborokat. Elmondta, az időjárás nem volt mindig kedvező, de sikerült szép, kellemes borokat készíteniük. Mons. Bohunicky Jozef, az Európai Borlovagrend papja és Fóti Zoltán, somorjai esperes megáldotta az újbort.

Somorján és környékén a szőlőművelés és borkészítés hagyományát az 1670-es évektől számítják. A Bartal Családi Pincészet az egyik legnagyobb családi vállalkozás a környéken, tizenhét hektáron termel szőlőt. A család nem pusztán bort készít, az Európai Borlovagrenddel törekszik arra, hogy továbbvigye a hagyományokat, és a bort az őt megillető helyre emelje. (PR, szcs)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?