Rozsnyón koncertezik az Edda

PRAz Edda Művek Magyarország egyik leghíresebb rockegyüttese.

PR

Az Edda Művek Magyarország egyik leghíresebb rockegyüttese. Az együttes magva 1973-ban alakult Griff néven, majd 1974-től Edda néven folytatták (ezt tekintjük a zenekar születési évének a „miskolci időszámítás” szerint, valamint ez év szeptemberében lett Pataky Attila az énekes).

1977-ben került a zenekarba Slamovits István, akinek a zenéje meghatározta a zenekar hangzásvilágát. A klasszikus „bakancsos” felállás 1978 szeptemberére állt össze, amikor Zselencz László is a zenekar tagja lett.

Egyébként Edda névvel az óizlandi-germán irodalomnak két nagy fontosságú alkotását jelölik. A névválasztásból majdnem botrány lett anno, ugyanis a kulturális pártbizottságról „leszóltak”, hogy ezzel a névvel nem játszhatnak tovább, mivel Benito Mussolini lányát is így hívták. A vita úgy ért véget, hogy bemutatták az Edda-dalok című könyvet, s sikeresen érveltek az új nevük mellett. 1980-tól lett Edda Művek a nevük. A zenekar nevében a „művek” szó azt szimbolizálja, hogy az együttes Miskolcon, egy tipikus északkelet-magyarországi iparvárosban – az „acélvárosban” – kezdte pályafutását. A lemezeladást nézve Magyarország egyik legsikeresebb rockcsapata lett. Szinte valamennyi lemezük „bearanyozódott”. A rockegyüttes a kezdetektől számtalan tagcserén esett át. A jelenlegi felállás: Pataky Attila – ének, Alapi István – gitár, Kicska László – basszusgitár, Gömöry Zsolt – billentyűs hangszerek, Hetényi Zoltán – dob, ütőhangszerek. Az Edda még ma is töretlen népszerűségnek örvend. A zenekar dallamos, gazdagon hangszerelt rockdalai és balladái főként a fiatalok társadalmi és érzelmi életével, mindennapi örömeivel, problémáival foglalkoznak, a kétezres évektől jelentős szerepet játszik dalszövegeikben az aktuálpolitika is. Az együttes évente közel száz alkalommal lép fel. Dél-Szlovákiában az Edda Művek Pataky Attilával az élen legközelebb augusztus 29-én, pénteken Rozsnyón, a futballpályán, rossz idő esetén a sportcsarnokban koncertezik. Vendégzenekar a Pataky Művek, Pataky Gergő, Pataky Attila fia és rockzenekara.

Kapunyitás este hét órakor. Bővebb információ: www.elokoncert.com.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?