RENDŐRSÉGI NAPLÓ

Családverés az ünnepek idején
Besztercebánya. Sok helyen nem a szeretet, hanem a családon belüli erőszak jegyében teltek az ünnepek. A Breznóbányához (Brezno) közeli Valkovňa településen egy 39 éves férfi előbb halálosan megfenyegette 60 éves élettársát, majd ellökte, kisebb sérüléseket okozva neki.

Családverés az ünnepek idején

Besztercebánya. Sok helyen nem a szeretet, hanem a családon belüli erőszak jegyében teltek az ünnepek. A Breznóbányához (Brezno) közeli Valkovňa településen egy 39 éves férfi előbb halálosan megfenyegette 60 éves élettársát, majd ellökte, kisebb sérüléseket okozva neki. Feleségét fenyegette és 15 éves lányát verte egy 41 éves férfi a két ünnep közt az ugyancsak Besztercebánya megyei Bacúch faluban. Azt ordítozta, hogy reggelig az egész családot kiirtja. Házuk garázsában bántalmazta 39 éves nejét egy öt évvel idősebb férfi a közép-szlovákiai Horné Hámren. Miközben ököllel ütötte az arcát, azt kiabálta, végez vele – közölte lapunkkal a Besztercebányai Kerületi Rendőr-főkapitányság. (ú)

Bomlásnak indult hullára bukkantak

Pozsony. Egy 52 éves hajléktalan férfi bomlásnak indult hullájára bukkantak kedden az Aranyföveny (Zlaté piesky) üdülőközpont egyik hétvégi házában. A holttest több mint egy hete feküdt a házban, már az állatok is kikezdték. Bár a törvényszéki boncolás eredménye egyelőre nem ismert, a helyszínelő orvos szerint nagy valószínűséggel kizárható az idegenkezűség, vagyis az, hogy a Vágbesztercei (Považská Bystrica) járásból származó férfit valaki meggyilkolta – tájékoztatta az Új Szót a Pozsonyi Kerületi Rendőr-főkapitányság. (ú)

Bombariadó egy pozsonyi áruházban

Pozsony. Hamis bombariadó volt Lamacs városrész egyik áruházában tegnap. Egy férfi – akit később elfogtak – délelőtt jelentette be a 158-as rendőrségi segélyhívó számon, hogy robbanószerkezetet helyezett el az épületben. A rendőrség azonnal kiüríttette és kutyákkal átfésülte a bevásárlóközpontot, de bombát nem talált – tudtuk meg a Pozsonyi Kerületi Rendőr-főkapitányságtól. Kézre került azonban a rémhírterjesztő: a 42 éves fővárosi férfi ellen eljárás indult. (ú)

A pályaudvaron könnyített magán

Pozsony. A vasúti főpályaudvaron könnyített magán egy 55 éves nő Újév napján. Előbb csak ordítozott a járókelőkre, majd hirtelen letolta a nadrágját, leguggolt és elvégezte a nagy és kis szükségét. Magán talán könnyített, de a saját dolgát alaposan megnehezítette, mert garázdaság miatt akár két évre is rács mögé kerülhet. (SITA)

Majdnem a temetőben végezte

Nagymihály (Michalovce). Kocsijával a temető kapujának rohant egy 40 éves ittas férfi kedden. Egy, a közelben álló 82 éves nőt is elütött. Az idős asszony négy-öt héten belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A férfi túl gyorsan hajtott, ezért Škoda Favoritja megcsúszott, és az úttesten kívülre sodródott – tájékoztatta lapunkat a Kassai Kerületi Rendőr-főkapitányság. A kár 15 ezer korona. (ú)

Ittas volt az ablakból kizuhant fiú

Homonna (Humenné). Ittas volt az a 15 éves fiú, akit vérbe fagyva talált meg egy nő Újév hajnalán a városban – tudta meg lapunk az Eperjesi Kerületi Rendőr-főkapitányságtól. A fiú lakásuk ablakából zuhanhatott ki egyelőre tisztázatlan körülmények közepette. A boncolás során kiderült, a fiú vérében majdnem másfél ezreléknyi alkohol volt. Bár a boncolás során nem találtak idegenkezűségre utaló nyomokat, az ügyben halált okozó testi sértés miatt folyik eljárás. (ú)

Megverte élettársa csecsemőjét

Szászpelsőc (Sása). Megtámadta élettársa öthónapos csecsemőjét egy 31 éves férfi Szilveszterkor a Zólyomhoz közeli településen. A kisgyereket megverte, számos súlyos sérülést okozva neki. A kis Lujzát édesanyja több órára az élettársára bízta. A férfi akár tizenkét évre is rács mögé kerülhet. (ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?