RENDŐRSÉGI NAPLÓ

Szülei tehetnek a haláláról
Losonc. A szülők tehetnek annak a hat hónapos helyi kislánynak a haláláról, akihez november 20-án orvost hívtak, de már menthetetlen volt.

Szülei tehetnek a haláláról

Losonc. A szülők tehetnek annak a hat hónapos helyi kislánynak a haláláról, akihez november 20-án orvost hívtak, de már menthetetlen volt. A rendőrségi szóvivő tudósítása szerint a törvényszéki boncolás egyértelműen kimutatta: a gyermek kórosan alultáplált és rendkívül elhanyagolt állapotban volt. A kislány szülei, a 21 éves Nataša O. és a 37 éves Vojtech K. ellen eljárást kezdeményeztek; mindketten 10-15 éves börtönbüntetéssel sújthatók. (s, t)

Kirabolta a festékboltot

Fülek. Nagy erőkkel nyomoz a rendőrség a Füleken történt festékbolti rablás elkövetője után, közölte Mária Faltániová szóvivő. Az ismeretlen tolvaj szerdán tört be a Fő utcán lévő üzlethelyiségbe, ahonnan vegyszereket, festékeket, gittet, gipszet és irodai segédeszközöket tulajdonított el. A komáromi illetőségű tulajdonosnak 800 ezer koronát meghaladó kára keletkezett; pontos összeg csak a leltár elkészítése után határozható meg. (TASR)

Elfogták a tolvajokat

Kisszeben (Sabinov). Egy 14 éves gyerek és egy 20 éves férfi rabolt ki a városban három személyautót. Magdaléna Fečová rendőrségi szóvivő tájékoztatott, hogy közvetlenül az autók feltörése után őrizetbe vette a rendőrség a két személyt. Az eltulajdonított rádiómagnók, kazetták, akkumulátortöltők visszakerültek a tulajdonosokhoz; a gépkocsikon esett kár 3100 korona. A fiatalabb gyanúsítottat szabadon engedték. (SITA)

Megfenyegette az apját

Besztercebánya. Erőszakos támadás miatt indítottak eljárást a 29 éves korponai Marcel D. ellen, és előzetes letartóztatásba helyezték. Mária Faltániová szóvivő tájékoztatása szerint a gyanúsított november 15-én és 18-án halálosan megfenyegette 54 éves apját és annak 51 éves élettársát. A nőnek egy héten túl gyógyuló sérüléseket okozott. (TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?