RENDŐRSÉGI NAPLÓ

Késsel követelt ki pénzt élettársától
Igló. Zsarolással gyanúsítanak egy 32 éves szepessümegi (Smižany) férfit, aki késsel a kezében arra kényszerítette vele egykorú élettársát, hogy az pénzt vegyen ki a betétkönyvéről. Azzal fenyegette meg a nőt, hogy megöli és felgyújtja a házukat, ha ellenkezni mer.

Késsel követelt ki pénzt élettársától

Igló. Zsarolással gyanúsítanak egy 32 éves szepessümegi (Smižany) férfit, aki késsel a kezében arra kényszerítette vele egykorú élettársát, hogy az pénzt vegyen ki a betétkönyvéről. Azzal fenyegette meg a nőt, hogy megöli és felgyújtja a házukat, ha ellenkezni mer. Az asszony félelmében 180 ezer koronát adott át a férfinak. A gyanúsított szabadlábon védekezhet. (SITA)

Kétszer adta el ugyanazt a lakást

Homonna. Csalás vádjával indítottak eljárást egy éberhardi (Malinovo) asszony ellen. Négy évvel ezelőtt ugyanis ígéretet tett, hogy homonnai községi lakását eladja egy ottani hölgynek. A vételre hajló nő át is adott neki 320 ezer koronát, a szélhámos asszony azonban „elfelejtette” időben átíratni a lakást, három évvel később pedig egy újabb ügyfélnek adta el. (SITA)

Huszonöt kocsit fosztott ki

Nagyszombat. Három hónap alatt 25 autót fosztott ki egy helyi férfi, mire rendőrkézre került – tájékoztatott Martin Korch nagyszombati kerületi rendőrségi szóvivő. A büntetett előéletű fiatalember a város különböző pontjain törte fel a gépkocsik ablakait, majd vitte, ami a keze ügyébe került. Elsősorban a CD-lejátszós autórádiókra „hajtott”, de mobiltelefonokat, fúrókat, kabátokat és halogénégőket is ellopott. A tulajdonosoknak ezáltal összesen mintegy 300 ezer korona kárt okozott. A férfit betöréses lopással gyanúsítják. (ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?