RENDŐRSÉGI NAPLÓ

Megint idős embereket csaptak be
Kasza(Košeca)/Puhó (Púchov). Ismét idős embereket loptak meg, ezúttal a Trencséni kerület két településén. Az illavai (Ilava) járásbeli Kaszsa községben egy 83 éves asszonytól 40 ezer koronát lopott el szerdán két 35 év körüli nő.

Megint idős embereket csaptak be

Kasza(Košeca)/Puhó (Púchov). Ismét idős embereket loptak meg, ezúttal a Trencséni kerület két településén. Az illavai (Ilava) járásbeli Kaszsa községben egy 83 éves asszonytól 40 ezer koronát lopott el szerdán két 35 év körüli nő. A károsult beengedte őket a lakásba, és kihasználták figyelmetlenségét. Aznap egy 86 éves puhói férfit is rászedett egy nő. Az utcán azzal szólította meg, hogy a nyugdíjasok szövetségének munkatársa, ajándékokat és kétezer koronát hozott. A férfi lakásán egy ötezrest húzott elő, és kérte a visszajáró háromezer koronát. Közben jól megfigyelte, honnan veszi elő a bankókat, s amíg a férfi kávét főzött neki, 60 ezer koronával és két betétkönyvvel meglépett. (ú)

Százezreket zsarolt ki

Turdossin (Tvrdošín). Két év alatt 707 ezer koronát zsarolt ki egy 25 éves férfitől egy egy évvel fiatalabb, töbszörösen büntetett előéletű turdossini munkanélküli. Fegyverrel is halálosan megfenyegette, sőt azt mondta neki, a barátnőjének is baja eshet. Áldozata rendre engedett a követelésének, végül azonban feljelentést tett a rendőrségen. A tettest – akit korábban már hatszor ítéltek el, vizsgálati fogságban tartják – tudtuk meg Jana Balogovától, a Zsolnai Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől. (ú)

Felborult kocsi a síneken

Pozsony. Felborult a villamossíneken egy 29 éves ittas férfi által vezetett kocsi tegnap hajnalban Pozsonyhidegkúton (Dúbravka). A gépjármű vezetője egy kanyarban túl gyorsan hajtott, az autó felszaladt az útpadkára, és a sínekre borult. A baleset miatt egy ideig mindkét irányban szünetelt a villamosforgalom. (ú)

Otthagyta a gyerekét

Pozsony. Egy rendelőintézetben hagytak egy négy hónapos csecsemőt tegnap kora délután – tájékoztatta az Új Szót a Pozsonyi Kerületi Rendőr-főkapitányság. A babakocsiba egy levelet találtak; abban az állt, hogy valaki gondoskodjon a gyerekről. A rendőrök átfésülték az épületet. A nyomozás egyelőre eredménytelenül. Ha a tettes előkerül, büntetése háromtól tíz évig terjedő szabadságvesztés lehet. (ú)

Hamis cigaretta a vasérc alatt

Mátyóc-Vajkóc. Húszezer doboz hamis ukrán védjeggyel ellátott cigarettát találtak a Nagykaposhoz közeli faluban a vámhivatal munkatársai egy Ukrajnából érkezett vonaton. A dohányárut két vagonban a szállított vasérc alá rejtették ismeretlenek. A lefoglalt cigaretta piaci értéke 900 ezer koronára tehető – közölte az Új Szóval Jana Demjanovičová kassai kerületi rendőrségi szóvivő. A hatóság egyelőre szabálysértés miatt indított eljárást. (ú)

A lakosság segítségét kérik

Nyitraivánka (Ivanka pri Nitre). Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki a 35 éves helybéli Jozef Černěnko ellen. A rendőrség kéri a lakosságot, ha valaki tudja, hol tartózkodik a 175 centiméter magas, sovány testalkatú, fekete hajú és barna szemű férfi, jelentse a legközelebbi rendőrőrsön, vagy hívja a 158-as telefonszámot. (ú)

Szökött rabot köröznek

Alsókubin (Dolný Kubín). Megszökött kijelölt munkahelyéről egy rab. A 28 éves Jozef Lacko – aki lopásért 15 hónapos börtönbüntetését tölti, és egy év múlva szabadult volna – egy alsókubini magáncég telephelyéről tűnt el. A rendőrség országos körözést adott ki ellene. Jozef Lacko 172 centiméter magas, sötét hajú és bőrű. Különös ismertetőjele: bal alkarján tetovált szívek láthatók. (ú)

Vagonajtó zúzta össze

Tiszacsernyő. Súlyos munkabaleset történt a kelt-szlovákiai városban található vasúti átrakodó állomáson: egy 34 éves vasutasra rázuhant egy tehervagon ajtaja. Az ukrán vasúti kocsit, melyben sót szállítottak, vámvizsgálat céljából szerette volna kinyitni a munkás, ám annak rossz műszaki állapota miatt a jókora vasajtó ráesett. A sérültet kórházba szállították, gyógykezelése legalább hat hónapot fog igénybe venni. (SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?