RENDŐRSÉGI NAPLÓ

Vádemelési javaslat étellopásért
Nagykapos. Ételt és két alumínium ételhordó edényt vitt el a helyi agrárszövetkezetből egy 43 éves kaposkelecsényi férfi még tavaly decemberben. Tettéért most emeltek vádat ellene – közölte a Kassai Kerületi Rendőr-főkapitányság. Az okozott kár négyezer korona.

Vádemelési javaslat étellopásért

Nagykapos. Ételt és két alumínium ételhordó edényt vitt el a helyi agrárszövetkezetből egy 43 éves kaposkelecsényi férfi még tavaly decemberben. Tettéért most emeltek vádat ellene – közölte a Kassai Kerületi Rendőr-főkapitányság. Az okozott kár négyezer korona. (ú)

Frontálisan ütközött két Škoda

Szalóc (Slavec)/Berzéte (Brzotín). Frontálisan ütközött két Škoda Octavia szerdán a Rozsnyói járás két települése közti úton. A Kassa-vidéki járásban élő 28 éves Július K. kocsijával egy kanyarban egyelőre tisztázatlan okból áttért az ellenkező irányú forgalom sávjába, ahol már elkerülhetetlen volt ütközése a rimaszombati járásbeli, 25 éves Róbert M. vezette autóval. Július K. három, Róbert M. pedig hat héten belül gyógyuló sérüléseket szenvedett – tájékoztatta az Új Szót Jana Demjanovičová kassai kerületi rendőrségi szóvivő. A Robert M.-mel utazó két nő közül az egyik várhatóan négy hónapon, a másik pedig nyolc napon belül épül fel sérüléseiből. Mindkét vezetőtől vért vettek annak megállapítására, hogy a történtekkor nem álltak-e alkohol befolyása alatt. A két kocsiban összesen 800 ezer korona kár esett. Testi sértés miatt eljárás indult. (ú)

Textiláru hamis márkajellel

Puhó (Púchov). Hamis márkajellel ellátott textilárut foglalt le a vámügyőrség az északnyugat-szlovákiai városban és az ahhoz közeli Lednické Rovné településen – tájékoztatott Martina Kereková, a vámügyőrség szóvivője. A Lacoste, Puma, Nike, Adidas és Diesel márkajelű, összesen több mint száz ruhadarabot két épület átkutatásakor találták meg. A lefoglalt áru értéke körülbelül 80 ezer korona, az említett textilipari társaságokat 357 ezer korona kár érte. Az ügyben csalás miatt indult eljárás, a tettesre kiszabható legszigorúbb büntetés három év szabadságvesztés. (ú)

Felgyújtotta a lakást

Érsekújvár. Baltával és késsel támadt a szüleire érsekújvári otthonukban a harminchat éves Š. K., aki miután a rémült szomszédok kihívták a rendőröket, felgyújtotta a lakást. Az őrjöngő tettes ajtót nyitott a rendőröknek, de amikor azok be akartak menni a lakásba, bevágta az ajtót és azzal fenyegetőzött, hogy mindenkit agyonüt, mindent feléget. A rendőrök betörték a bejárati ajtót, és lefogták a férfit. A tűzoltóknak sikerült eloltaniuk a tüzet, így a szomszédos lakásokban nem esett kár. A tettest őrizetbe vették, elmeállapotát vizsgálják. Ha beszámíthatónak bizonyul, három évi szabadságvesztésre is ítélhetik. (száz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?