Rendesen vágták a rendet a kaszálóversenyen

A kaszásoknak magukkal hozott üllőn a verseny előtt kellett kikalapálniuk a kaszát. A képen a legidősebb kaszás a legöregebb kaszát kalapálja. A szerző felvételeĺgy volt ez a közelmúltban Diószegen megrendezett nemzetközi kaszálóversenyen is. Míg a versenyzők – a kaszás, a marokszedő, meg a kévekötő – a hétágra sütő nap melegében a „pályán”, azaz búzatáblán izzadva igyekeztek a legjobb teljesítményt nyújtani, egy a parcella szélén a népes szurkolótömegben biciklinek támaszkodó kibic nyomta a sódert arról, hogyan is kell rendesen kaszálni. „Amikor én a Lojzi után markot szedtem, az olyan szépen sorra fektette a búzát, hogy öröm volt szedni. De ezek?! Hiszen ez olyan összevissza van vágva, mintha a szél kaszabolta volna le!” – bírál a sildes sapkás idős férfi, aki fiatalkorában nyilván még napi munkaként élte meg a kézi aratást. Éppen a hazai csapat, a Diószegi Kaszanyűvők parcellájának végében kibicelt, ám ennek a csapatnak a tagjai már a koruknál fogva sem igen vehettek részt igazi kaszás aratásokon. Hiszen a csapat kévekötője, a 27 éves Oros Richárd az egész mezőny legfiatalabb tagja, a mellette sürgölődő marokszedő fiatalaszszony, Vígh Ivett sem lehet sokkal idősebb, és a „csapatkapitány”, a kaszás Zsille Béla sem tartozik még az idősebb nemzedék közé, ő is legfeljebb a kerti fűkaszálásban szerezhetett jártasságot. Ő civilben egyébként a városi hivatal elöljárója, és gabonakaszálásra először tavaly nyáron adta a fejét, hogy az első diószegi kaszálóverseny főszervezőjeként – más jelentkező híján – maga mentse a város és a Felvidék becsületét. Mert csakúgy, mint idén, a tavalyi első évfolyamba is csupa magyarországi csapat nevezett be. „Azt legalább senki nem veheti el tőlünk, hogy mi vagyunk itt a legjobb felvidéki aratócsapat” – élcelődik a verseny kezdetén a Kasznyűvők vezetője. Ez a megállapítás akkor is igaznak bizonyul, amikor a négytagú zsűri a pontozásos értékelés alapján végül a negyedik helyre sorolja őket. Tavaly ugyanígy negyedikek lettek, mégis haladásnak mondható ez a helyezés, mert míg a tavalyi versenyen öt, az idein hat csapat vett részt.

De nem minden csapat állt ilyen kezdő, fiatal aratókból. Éppen a hazaiakkal szomszédos parcellán a mezőny legidősebb kaszása, a 73 és fél éves Lászik Mihály vágta a rendet. Mégpedig olyan rendesen, hogy Zsilléék csak a széles hátát láthatták a tagbaszakadt csorvásinak. Merthogy Csorvásról, Diószeg magyarországi testvértelepüléséről ékezett a Lászik Trió, és Miska bácsi bizony nem a tavalyi versenyre tanulta be a gabonakaszálást, ő már sihederként járt aratni az apjával. De nemcsak magáról mondhatta el, hogy a legidősebb az összes versenyző között, hanem valószínűleg a kaszájára is érvényes ugyanez, hiszen állítása szerint az is van már vagy hetvenéves. Látni is a pengéjén, hogy igencsak elvékonyodott a sok kalapálásban, fenésben. A zsűritagok is elismerően tapogatják az öreg kasza élét, ugyanis az összpontszámba a kasza előkészítését is beszámítják. Ezenkívül 0-10 ponttal értékelik a tarlómagasságot, a kévék megkötését, a kévéből rakott kereszteket, és a szemveszteséget. Ez utóbbit úgy mérik, hogy az egyik zsűritag egy-egy négyzetméternyi területet átfogó drótkarikát hajít el a lekaszált tarlón, és ahol a drótkarika leesik, ott az általa körülhatárolt területen megszámolják az elhullatott kalászokat.

A versenyben az idő is számít. Az aratást vadászpuskából leadott lövéssel indítják, és a verseny 90 percig tart. Azaz tartana, ha nem végeznének jóval hamarabb a kijelölt búzatáblával. Minden csapatnak egy 15x20 méteres búzatáblát kell learatnia, a levágott gabonát kévébe kötni, majd a kévéket keresztbe rakni. Hogy ki melyik parcellát vágja, azt a verseny előtt kalapból húzott sorszámok döntik el. A mostani versenyen nem egészen egy óra kellett ahhoz, hogy a csapatok végezzenek a maguk táblájával. A legkorábban a legidősebb kaszás csapata, a Lászik Trió jelezte hangos kiabálással, hogy bevégezték az aratást. Ők végül a 2. helyen végeztek a Gerendási Szlovák Klub 2-es számú csapata mögött, Lászikékat pedig a gerendásiak 1-es számú csapata követte.

A versenyre érkező magyarországiak szinte mindannyian ottani szlovák kisebbségiek. Csorváson és a környékbeli településeken, Gerendáson, Csabaszabadiban, Békéscsabán szlovák kisebbségi önkormányzatok működnek, ezeknek a tagjai állították fel a aratóbandákat. Csorváson nagyobb hagyománya van a kaszálóversenynek, ott idén már a kaszálóverseny hatodik évfolyama zajlott, 27 csapat részvételével, köztük romániai és vajdasági aratókkal. „Ott általában a vajdaságiak a legerősebb csapatok, hiszen tizenéves fiatalemberek vágják a rendet, olyanok, akik még otthon is ilyen módon aratnak” – mondja Vígh Ivett, aki a Kaszanyűvőkkel kétszer vett már részt a csorvási versenyen. A mi régiónkban az ilyen kézi aratás bizony már látványosságszámba megy, így a kaszálóverseny talán a legnagyobb attrakciója volt a diószegi kulturális ünnepségeknek. A kaszálóbandák lovas kocsin, hintón, szekéren vonultak ki a határba, természetesen mindannyian a régiójukra jellemző népviseletbe öltözve, úgyhogy aki nem is jött ki a határba, csak a városka utcáin bámészkodott, annak is élményt jelentett ez az immár Diószegen is hagyománynak számító rendezvény.