Pillangók a kassai botanikus kertben

KOCSIS EDINAKassa.

KOCSIS EDINA

Kassa. Háromezer egzotikus pillangót tekinthetnek meg mindazok, akik június végéig ellátogatnak a kassai botanikus kertbe.

A Szlovákiában egyedi kiállítást már hetedik alkalommal szervezték meg a kertészet munkatársai a Viktória trópusi üvegházban.

Sergej Mochnacký, a botanikus kert igazgatója elmondta, az érdeklődők láthatják, hogyan kelnek ki a pillangók a gubókból, ezután pedig szabadon repkednek a látogatók között, vagy a növényeken pihennek. „Vendégeink körülbelül százfajta trópusi lepke születésének lehetnek szemtanúi. A bemutatott fajok ugyan Amerika, Ázsia és Afrika trópusi részeiből származnak, de egy angol tenyészfarmon vásároltuk a pillangóbábokat, és fokozatosan szállítjuk őket, hogy a vendégeink a kiállítás egész ideje alatt a lehető legtöbbet tudjanak meg az egyes életszakaszaikról” – közölte Sergej Mochnacký.

A bábok speciális keltetőben válnak pillangóvá. Azt, hogy menyi idő alatt kel ki egy-egy lepke, a fajtája és az üvegház körülményei is befolyásolhatják. „A hőmérséklettől és a páratartalomtól függ a lepkék aktivitása is. Borult, hűvös időben kevésbé aktívak, mint napos, meleg időszakban” – árulta el Martin Suvák, a kertészet munkatársa. A tárlatot fényképekkel, valamint a lepkék fajtáinak pontos leírásával egészítették ki. „A látogatók azt is megtudhatják, hogy a legtöbb pillangó nagyon kevés időt tölt el élete legszebb szakaszában – színes szárnyakkal” – mondta Róbert Gregorek, a dekoratív növényzet részlegének vezetője. A pillangókiállítás a botanikus kert legnépszerűbb rendezvénye. Évente mintegy húszezer látogatót vonz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?