Ötmillió eurós kölcsönt vesz fel Kassa megye

<p>Kassa. Ötmillió eurós kölcsönt vesz fel Kassa megye önkormányzata</p><p>a Szlovák Takarékpénztártól.</p>

KOCSIS EDINA

Erről a hétfői önkormányzati ülésen döntöttek a megyei képviselők. A pénzösszeget energiahatékonysági projektek megvalósításába fekteti az önkormányzat. A törlesztési futamidő tíz év. A kölcsönből 3,6 millió eurót kilenc, a megye tulajdonában lévő szociális és krízisközpont felújítására fordítanak. A maradék 1,4 millió eurót pedig a Dél (poliklinika Juh) és a Kelet (poliklinika Východ) rendelőintézet energiahatékonysági projektjeinek megvalósításába fektetik.

Ondrej Bernát, az önkormányzati hivatal vezetője a képviselő-testületi ülésen elmondta, a felújítások során egyebek mellett kicserélnék az ablakokat és hőszigetelnék az épületeket. A tervek szerint a felújításokkal legalább harminc százalékkal javulhat a rendelőintézetek és a szociális központok energiatakarékossága. Több képviselő kifogásolta, hogy a javaslatban nem volt feltüntetve, hogyan változhat a bérleti díj a felújítások után. Milan Štefanko, a Szlovák Takarékpénztár munkatársa arra hívta fel a képviselők figyelmét, hogy az ötmillió eurós kölcsön felvételénél a megye vissza nem térítendő támogatásként megkaphatja az összeg tizenöt százalékát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?