Örökölt erdő

Az örökölt erdőterület unokanővérem nevére van írva, de a fele engem illet. A magam részét az én nevemre szerettem volna íratni, de az ügyvédnő szigorúan kijelentette, hogy 2,55 hektár erdőterületet nem lehet két részre osztani. Mit tegyek?
Jelige: Erdő
A 180/1995.

Az örökölt erdőterület unokanővérem nevére van írva, de a fele engem illet. A magam részét az én nevemre szerettem volna íratni, de az ügyvédnő szigorúan kijelentette, hogy 2,55 hektár erdőterületet nem lehet két részre osztani. Mit tegyek?

Jelige: Erdő

A 180/1995. számú, a földterületek tulajdonjogának rendezéséről szóló törvény 23. paragrafusa értelmében valóban tilos a mezőgazdásági földterületeket 2000 négyzetméternél, az erdőterületeket pedig 5000 négyzetméternél kisebb részekre osztani. Ebből a szabályból eredően néhány, a törvényben pontosan meghatározott kivételtől eltekintve nem szabad olyan adásvételi vagy ajándékozási szerződést kötni (és nem születhet olyan bírósági végzés vagy hagyatéki döntés), amelynek eredményeképpen a mezőgazdasági vagy erdőterület a megszabottnál kisebb részekre lenne felosztva (reálisan vagy társtulajdoni részek formájában).

Ha a hagyaték tárgyát képező földterület nem osztható el az örökösök között úgy, hogy ne kerüljön sor a földterület meg nem engedett szétosztására, a közjegyző köteles felhívni az örökösök figyelmét arra, hogy egyezséget kell kötniük. Ilyen esetben abban kell megállapodniuk, ki veszi át tulajdonába közülük az érintett területet.

Abban az esetben ugyanis, ha nem születik megegyezés, a bíróság dönti el, ki lesz a terület tulajdonosa.

Mind a megegyezés, mind a bírósági döntés esetében a többi jogos örökös (aki így elesik a tulajdonjogától) jogosult bizonyos kompenzációra, amelynek több formája lehet. Az örökösök megegyezhetnek úgy, hogy azok, akik lemondtak a tulajdonrészükről, cserébe nagyobb részt kapnak a hagyatékba tartozó egyéb vagyonból, de megállapodhatnak úgy is, hogy az, aki átveszi a földeket, köteles egy meghatározott összeget kifizetni a többieknek egy adott határidőn belül, esetleg az ingatlan eladásakor. Fontos, hogy az ilyen jellegű megegyezés mindenképpen a hagyatéki végzésbe kerüljön, egyébként utólag nem bizonyítható a megállapodás tartalma.

A levélben leírt estben a hagyatéki tárgyalás során az illetékes közjegyző helyesen járt el. A kérdés az, hogy megegyezett-e az unokanővérével abban, mit kap tőle cserében az önre eső erdőrészért. Ha a hagyatéki végzés már jogerős, és nem szerepel benne erre vonatkozó kitétel, már csak az unokanővér jóindulatán múlik, hajlandó-e Önnek valamiféle kárpótlást fizetni most, esetleg ha eladja a területet. Ha utólagos megegyezés születik önök között, azt tanácsos írásba foglalni.

Gulyás Éva ügyvéd

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?