Nyílt nap a Selye János Gimnáziumban

Komárom |

<p>Február 28-án várják a nyolcosztályos oktatási forma iránt érdeklődő ötödikeseket.</p>

Nyílt napot tartanak február 28-án, kedden a Selye János Gimnáziumban az alapiskolák azon 5. osztályos tanulói számára, akik a következő tanévben a nyolcosztályos gimnáziumi képzésben szeretnék folytatni tanulmányaikat.

Két időpontban várják a diákokat, tanáraikat és szüleiket, 8 és 16 órakor, amikor kétórás, forgószínpadszerű program során bemutatják az iskolát, az oktatás formáit és a szakköri tevékenységeket, a lehetőségeket, a megújult érettségi rendszert. A délelőtt érkező diákok óralátogatáson is részt vesznek.

„A nyolcosztályos gimnáziumi képzés újra egyre népszerűbb, az előző tanévben már enyhe túljelentkezés volt – tájékoztatott Andruskó Imre igazgató. – Idén, a korábbi évekhez hasonlóan, ismét 28-as létszámú osztály indítására kaptunk engedélyt.” A gimnáziumban emelt óraszámban oktatják a matematikát, a testnevelést és az informatikát, ezenkívül az angol mellett meghagyták a második idegen nyelvet is, a német és a spanyol közül választhatnak a diákok. „Hosszan sorolhatnám, milyen jó eredményeket érnek el tanulóink az egyes tantárgyversenyeken, ezért csak a legkiemelkedőbbeket említeném – mondta az igazgató. – A Pitagorasz verseny országos fordulójában Csaplár Viktor a hetedikesek versenyét megnyerte, a nyolcadikosok között második lett. A Zrínyi matematikaverseny budapesti országos döntőjéről ugyancsak elhozta az első díjat. Ebbe a megmérettetésbe az egész Kárpát-medencéből mintegy 7000 diák kapcsolódik be évfolyamonként. Jánosdeák Márk a fizikaolimpia megyei győztese lett a kilencedikesek kategóriájában. És hogy humán tantárgyat is említsek, a német nyelvi olimpia kerületi fordulójában Kovarčík Sára (IV. N) második, Kovarčík Beáta (I. N) pedig harmadik lett.”

Az ötödikeseknek április 10-ig kell leadniuk a jelentkezési lapot annak az alapiskolának az igazgatóságán, amelyet látogatnak. A felvételi május 9-én lesz, matematikából, magyarból, valamint szlovák nyelvből írásbeli vizsgát kell tenni, és magyar nyelvből kötetlen beszélgetés is lesz. A beiratkozást május 16-án tartják. A gimnázium idén először feltételként szabta a kiváló magaviseleti jegyet. (vkm, pr)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?