Nincsenek meg a sörtolvajok

Ógyalla. Egyelőre nem sikerült elfogni annak a múlt hét pénteki ógyallai kamion- és sörlopás tettesét-tetteseit, aki(k) a kamionnal együtt 18 ezer palack sört is zsákmányolt(ak) a városban.

Ógyalla. Egyelőre nem sikerült elfogni annak a múlt hét pénteki ógyallai kamion- és sörlopás tettesét-tetteseit, aki(k) a kamionnal együtt 18 ezer palack sört is zsákmányolt(ak) a városban. A pótkocsis nyergesvontatót egy szállítási magánvállalat tulajdonosától vitték el, aki a járművet lízingelte; a Renault Magnum típusú kamion 1999-es, míg a pótkocsi 2002-es gyártmányú volt.

Amint azt a jármű tulajdonosától megtudtuk, mind az áru, mind pedig a gépjármű biztosítva volt. Véleménye szerint profik által végrehajtott akcióról lehetett szó, hiszen a kamion valamennyi, a lízingtársaság által igényelt biztonsági berendezéssel fel volt szerelve.

Az árut egyébként még múlt héten csütörtökön, az eseti órákban rakták fel a teherautóra. Elhagyta a gyár területét, és pénteken hajnalban indult volna Nyitrára, illetve Poprádra az áruval. Az anyagi kár jelentős, a jármű értéke mintegy másfél millió, míg a 18 ezer palack sörből álló rakományé több mint 564 ezer korona. Az ügyben a rendőrség nyomozást indított. (vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?