Orbán Viktor és Robert Fico pozsonyi tárgyalásukkor egyaránt úgy vélekedtek, hogy jelenleg kiválóak a szlovák–magyar politikai kapcsolatok. Ivan Korčok, a Progresívne Slovensko alelnöke azonban igyekezett összetörni ezt az idilli képet: a szlovák kormányfőt provokálta, ám egyúttal a magyarok nemzeti érzelmeibe is belegázolt.
Ivan Korčok, a kútmérgező

A volt külügyér néhány órával a két miniszterelnök találkozója előtt kilőtt egy mérgezett nyilat. Drámai hangon, sápadt arccal közölte: szörnyűséges, ami esténként a budapesti M1 közszolgálati tévében zajlik. Amikor felcsendül a magyar himnusz, illusztrációként műemlékek, híres városrészek tűnnek fel, és a képsorok vége felé feltűnik a pozsonyi vár. A volt külügyér felszólította Robert Ficót: ha valóban nemzeti érzelmű, és a szlovák szuverén államiság védelme a szívügye, akkor határolódjék el Orbán ettől a provokatív videókliptől, amit a magyar kormányfő – legalábbis nyilvánosan – nem tett meg. Azt sem tudni, vajon szlovák partnere egyáltalán szóba hozta-e ezt az ügyet, ami józan gondolkodásúak szerint szóra sem érdemes, ugyanis a PS alelnöke ott kereste a támadási felületet, ahol nincs.
Ő nem tudja, hogy Kölcsey Ferenc himnuszunknak ezt az alcímet adta: „A magyar nép zivataros évszázadaiból.” Nyolc versszakban pedig történelmünk eseményeit villantja fel. Ezért indokolt az M1 nemzeti imánkat illusztráló felvételein a pozsonyi vár, a vereckei emlékmű és a történelmi Magyarország más dicső és véráztatta helyszíne. Ezek máig ott élnek minden tisztességes magyar emlékeiben és a szívében. Ez nem nacionalizmus, netán sanda revizionizmus, hanem egészséges nemzeti azonosságtudat, amely például tényként ismeri el, hogy Pozsony ma Szlovákia fővárosa, amely ezer szállal kötődik a német ajkú, magyar, szlovák, zsidó és más nemzetiségű néhai koronázó városhoz. Miként a mai Szlovákia számos más települése és műemléke is.
Korčoknak nincs közép-európai műveltsége, sem értékrendje, ezért magyarfóbiásként erre a szintre sosem juthat el, mert nem is akar. Megmarad Eva Slavkovská szlovák nemzeti pártbeli hírhedt oktatásügyi miniszter szellemi alvilágában, aki egykor azért rikoltozott, mert magyar tannyelvű iskoláinkban ünnepi alkalmakkor elénekelték a Himnuszt. Nagy politikai hibának tartom, hogy a sajtótájékoztatón Korčok mögött felsorakoztak a PS képviselői is, akik azonosultak alelnökük véleményével – így akarták cáfolni Ficóék rágalmazását, miszerint a PS vezetői idegenszívűek, nincsenek nemzeti érzelmeik, ami nyilvánvaló hazugság, csupán az ő értékrendjük nem a bősz nacionalizmus téveszméit élteti.
Nagy kár, hogy Michal Šimečka ebben az ügyben nem kérte ki magyar barátainak a véleményét, és bedőlt az alelnökének, aki egyébként külügyérként is nehezen viselte, hogy a budapesti kormány anyagiakkal is támogatja a szlovákiai magyar óvodákat, iskolákat, műemlékek felújítását.
Nem lenne helyénvaló, ha a PS magyarellenességgel bizonygatná nemzeti elkötelezettségét. Nincsenek kevesen azok, akik nehezen viselik a szlovákiai magyarság identitástudatának jogos megnyilvánulásait.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.