Nem akarnak hőerőművet a tőketerebesiek

Tőketerebes. A zempléni település polgárai és a helyi önkormányzat képviselői sem támogatják azt az elképzelést, hogy a városukban épüljön fel Szlovákia legnagyobb, kb. 885 MW kapacitású széntüzelésű hőerőműve.

A hétfői lakossági fórum résztvevői újra a beruházás ellen emeltek szótSzabó Bernadett felvételeEzt az érintettek azon a lakossági fórumon deklarálták, melyet hétfőn este a tőketerebesi művelődési ház nagytermében tartottak abból az okból, hogy a környezetvédelmi minisztérium közel egy évig tartó vizsgálódás után engedélyezte a Csehszlovák Energetikai Részvénytársaság (ČES) számára az utóbbi évek egyik legnagyobb, a régióban tervezett beruházásának megvalósítását.

Ľubomír Cibere, a város alpolgármestere a zsúfolásig megtelt kultúrház közönségének elmondta, ennek a dokumentumnak csupán ajánló jellege van, és az építkezés engedélyeztetése során semmiféle kötelezettséget nem ró az ügyben illetékes helyi döntéshozó szervekre. A város huszonnégy tagú önkormányzata nemrégiben egy munkaértekezleten már foglalkozott a környezetvédelmi minisztérium állásfoglalásával, és azt huszonhárom képviselő elutasította. Cibere azt is közölte a polgárokkal, hogy eddig egyedül ő nem szavazott a szaktárca engedélye ellen, de ezt csak azért tette, mert azt a hétfői lakossági fórumon nyilvánosan szerette volna megtenni. Az alpolgármester bejelentését viharos taps és hangos éljenzés követte. Vladimír Anďal, Tőketerebes első embere elmondta, téves az a feltételezés, hogy ha olyan döntés születik, melynek következtében végül is nem épül fel a hőerőmű, akkor a településnek kártérítést kell fizetnie a beruházónak. A város egyelőre semmiféle kötelezettséget nem vállalt a potenciális befektetővel szemben, velük szerződést vagy szerződéstervezetet eddig nem írt alá. Régebben mindössze arról tájékoztatták őket írásban, hogy természetesen szívesen fogadnak befektetőket a város ipari zónájában, ám akkor még szó sem volt arról, hogy milyen jellegű beruházást szándékoznak ott megvalósítani.

A környezetvédelmi minisztérium engedélye szerint egyébként a korszerű technológia révén a megépítendő erőmű nem szennyezné jelentősen a környezetet, a káros?anyag-kibocsátás a megengedett korlátok között mozogna. A szaktárca szerint a beruházásnak egyenesen jótékony hatása lenne, mivel az összhangban van Szlovákia energiapolitikájával, továbbá a nagy munkanélküliséggel sújtott régióban új állásokat jelentene. A tőketerebesi hőerőmű építésének ellenzői azonban azzal érvelnek, hogy az üzem 163 méter magas kéményeiből évente elképesztő mennyi?ségű szennyezőanyag jutna a légkörbe, melynek nagy része a szlovák–magyar határ túloldalán lévő Tokaj-hegyaljai borvidék térségébe kerülne. Egyes környezetvédők ugyanakkor vitatják az elkészült tanulmányok adatainak a hitelességét is, és felteszik a kérdést, miért kell széntüzelésű blokkokat építeni egy olyan régióban, melynek közelében semmiféle ásványi lelőhely nincs, ellenben viszonylag gazdag madárvédelmi és tájvédelmi körzetekben. Az itt élők azt sem értik, hogyan lehetséges, hogy a befektetőknek Tőketerebes mellett a „zöld mezőben” megéri egy teljesen új erőművet felépíttetni, miközben a várostól alig néhány tíz kilométerre található, évtizedek óta üzemelő vajáni hőerőművet sem gazdaságos működtetni manapság. A járási székhely polgárai egyébként az üzem helyét sem tartják megfelelőnek, ugyanis azt az építtetők gyakorlatilag a városban, illetve annak közvetlen közelében – az oktatási és az egészségügyi intézményektől alig néhány száz méterre – jelölték ki. A befektetés ellenzői a múlt évben aláí?rásgyűjtésbe kezdtek, az íveket több ezren írták alá. A hőerőmű megépítése ellen az elmúlt időszakban többek közt szót emeltek a különböző magyarországi és szlovákiai civil szervezetek, a Greenpeace aktivistái, az egyes határ menti települések polgármesterei, a bortermelők, de elutasító álláspontot fogalmazott meg Sólyom László magyar köztársasági elnök illetve Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter is.

A tőketerebesi beruházás ügyével a helyi önkormányzat holnap rendkívüli ülésen foglalkozik.

„Megaerőmű” épülne

A tőketerebesi hőerőműben három, egyenként 240 megawatt teljesítményű széntüzelésű blokk, valamint egy 165 megawatt teljesít?ményű gázüzemű blokk termelne villanyáramot. Az építési munkálatok, melyek során állítólag ezerötszáz ember jutna munkalehetőséghez, 2009 márciusában kezdődnének el, az próbaüzem 2011-ben indulna, az erőművet, melyben háromszázötvenen dolgoznának 2013-ban ad?nák át.(leczo)

Ha olyan jó, építsék fel otthon

Arról, hogy a tőketerebesiek zöme nem lelkesedik az ötletért, hogy a városban hőerőmű működjön, már többször volt alkalmunk meggyőződni. A múlt év júliusában rendezett lakossági fórum például hajszál híján botrányba fulladt. A helyiek, miután ecsetelték nekik, milyen sok kedvező hatást gyakorol egy ilyen széntüzelésű erőmű a környezetére, azt javasolták a befektetőknek, építsék meg a saját lakóhelyük szomszédságában. A vitát akkor gyakran kísérte bekiabálás, dobolás és füttyszó, főleg az olyan kijelentések után, hogy „az Európai Unió szerint a jövő a széntüzelésű erőműveké”, illetve „ha felépül az erőmű, az autópálya is eléri Tőketerebest”. (leczo)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?