Nagyot buktak az egyházkarcsaiak

Egyházkarcsa. Hatalmas meglepetéssel, fölényes vendéggyőzelemmel zárult a dunaszerdahelyi területi bajnokság 29. fordulójának egyházkarcsai összecsapása, melyen a középmezőnyben tanyázó hazaiak a sereghajtó hodosiakat fogadták.

Remekeltek, értékes pontokat zsákmányoltak a hodosiak az egyházkarcsaiak otthonábanSomogyi Tibor felvételeA hazaiak a térdműtétre váró ifj. Majoros György, illetve a sárga lapok miatt kényszerpihenőre szorult Fröhlich nélkül, mégis a párharc favoritjaként léptek pályára. A látottak alapján elmondhatjuk, lebecsülték a kiesés elkerüléséért küzdő ellenfelüket, nem összpontosítottak kellőképen, ami megbosszulta magát. Az első játékvezetői sípszót követően támadásba lendültek a hodosiak, akik nagy fontosságot tulajdonítottak a mérkőzésnek. A 20. percben a vendégek gólerős csapatkapitánya, Kevický juttatta vezetéshez övéit. Hat perc elteltével a rutinos id. Stojka előtt adódott egyenlítési lehetőség, ám a háló helyett a kapusba lőtte a labdát. A 35. percben egy gyors ellentámadásból ismét Kevický húzott hasznot. Öt perccel később harmadszor rezdült a hazaiak hálója, ekkor Horváth volt eredményes. Röviddel az első játékrész befejezése előtt a jobb oldalról kapura törő Edmárt szabálytalanul akadályozták a vendégvédők, a megítélt büntetőből id. Stojka János szépített. A félidei pihenő alatt a hazaiaknál számonkérésre került sor. Boďa Vilmos, az egyházkarcsaiak edzője rögtönzött „fejmosását” követően tanítványai megfogadták, fordulás után ledolgozzák hátrányukat. Nem így történt. A nagy kedvvel futballozó, kiválóan küzdő vendégek ugyanis szünet után is folytatták a gólgyártást. Az 52. percben Hodossy Vilmos faképnél hagyta őrzőit, és szólója végén a hálóba célzott. A hodosiak negyedik találatát követően jobbára a két tizenhatos között zajlott a játék. Az enerváltan futballozó egyházkarcsaiaknak a csereként beállt Simon a 85. percben adta meg a kegyelemdöfést. Megtörtént, amire csak kevesen számítottak: a hodosiak visszavágtak az ősszel hazai környezetben elszenvedett 1:4-es vereségükért.

KOSTOLNÉ KRAČANY–VYDRANY 1:5 (1:3). Gólok: id. Stojka János (43. – 11-esből), ill. Kevický (20., 35.), Horváth Oszkár (40.), Hodossy Vilmos (52.), Simon Gyula (85.). Sárga lap: Csiffári, Edmár, ill. Tóth István, Olgyai, László. Játékvezető: Kovér, 100 néző.

KOSTOLNÉ KRAČANY: Méhes János–Hölgye, Ollé, Soós (75. Pálffy), Fehér, Csiffári, Edmár, ifj. Stojka, id. Stojka, Mózes (46. Domonkos). VYDRANY: Méhes Gábor–Gállfy, Tősér (72. Simon), Papko, Hodossy Vilmos, Hodossy Zsolt, Tóth István, Kevický (86. Tarcsi), Olgyai, József, Horváth Oszkár (78. Laboda). (má)

SZAKVEZETŐI VÉLEMÉNYEK

Hölgye Richárd (Kostolné Kračany): „Azt hittük, elég lesz csupán felhúzni a focicipőt, s az ellenfélnek inába száll a bátorsága. Sajnos, nem így történt...”

Szajkó György (Vydrany): „Még ilyen arányban is megérdemelten győztük le a tartalékos összeállításban pályára lépő hazaiakat.” (má)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?