Minden kedden összehívják a testületet

<p>Érsekújvár. A huszonöt tagú testületből heten vettek részt a tegnapi önkormányzati ülésen.</p>

ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS

A képviselők egy része a nyári szabadságát tölti, a szlovák nagykoalíció (Smer, SDKÚ, KDH, Néppárt, Zöldek) képviselőinek többsége azonban igazolatlanul maradt távol. Gejza Pischinger, Érsekújvár polgármestere felolvasta a hiányzók névsorát. Az ülést ezúttal is élő adásban közvetítette az Érsekújvári Televízió.

Miután a testület nem volt határozatképes, néhány perc szünetet rendeltek el, majd jövő keddig berekesztették az ülést. Érsekújvárban augusztus 15-ig határozatot kellett volna hozni az önkormányzati választásokkal kapcsolatos kérdésekről, ám az üléseket rendre bojkottálják a szlovák képviselők. Távollétüket törvénysértőnek tartja a város vezetése. A tiltakozók nem értenek egyet Pischinger döntésével, aki leváltotta Andrej Huršan alpolgármestert és helyére Martin Starzykot nevezte ki, aki nemrég kilépett az SDKÚ-ból. „Nem ez volt az első eset, hogy félbeszakadt az ülés. Gondoltam, most is lehetőség lesz arra, hogy elmondjam a véleményemet, de már vita sem volt a szünetben. A módosított önkormányzati törvényben az áll, hogy ha a város nem dönt a választásokkal kapcsolatos kérdésekben, akkor ez a körzeti hivatal vezetőjének dolga. Mivel időközben megszűnt a körzeti hivatal vezetői státusza, ez a feladat a járási hivatal vezetőjére hárul. Emiatt semmiképpen sem maradnak el a választások a városban” – mondta Bóna Bertalan (Híd) képviselő.

A szlovák nagykoalíció képviselői kérték a polgármestert, nevezzen ki bárkit Huršan helyére, de Starzykot ne. A város vezetése nem hajlandó változtatni a döntésén. (szaz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?