Miből gazdálkodja ki a közüzemi díjak jövőre esedékes emelését?

Huszár László, a Csemadok Dunaszerdahelyi Területi Választmányának titkára, Dunaszerdahely: Magánemberként úgy, hogy mivel éppen a jövő évben végez kisebbik lányom az egyetemen, talán az iskoláztatás költségei fedezhetik majd a megemelkedett költségeket. Közéleti emberként pedig egyáltalán nem fényesek.

Huszár László, a Csemadok Dunaszerdahelyi Területi Választmányának titkára, Dunaszerdahely: Magánemberként úgy, hogy mivel éppen a jövő évben végez kisebbik lányom az egyetemen, talán az iskoláztatás költségei fedezhetik majd a megemelkedett költségeket. Közéleti emberként pedig egyáltalán nem fényesek. A Csemadokban újra meg kell erősíteni a pénzosztó bizottságoknál azt a kérést, hogy a megemelkedett költségeket vegyék figyelembe a pályázatok elbírálásánál.

Valencsík Károly mérnök, Kassa: Három gyerekem van, a család lassan kinövi a lakást, ezért a nyáron elhatároztuk, hogy nagyobbra cseréljük. Most azonban gondolkodóba estem, mert kiszámoltam, hogy a villany- és gázáremelés után szinte bizonyosan nem tudnánk fenntartani egy négyszobás lakást. Valószínűleg maradunk a mostani helyen. A feleségem pedagógus, három éve szinte alig emelkedett a fizetése, annyit keres, mint jobb helyeken a takarítónők. Sejtem, hogy a kormány nem jókedvében döntött úgy, ahogy döntött, de meglehetősen sötéten látom a jövőt.

Tökölyi Angéla irodavezető, Bodrogszerdahely A várható áremelések közül engem az utazás költségeinek növekedése érint a legérzékenyebben. Mivel mindennap be kell járnom a munkahelyemre, semmiképpen sem tudom ezt olcsóbban megoldani. Sajnos a többi áremelés mértéke sem tőlünk függ, ezért inkább megpróbálunk majd alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, ahogyan ezt eddig is tettük. (szaszi, juk, leczo)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?