Királyhelmec. Ha valaki akár egyetlenegyszer is járt a Bodrogköz központjában fekvő kisvárosban, biztosan ismeri az ominózus „tizenötöst”. Ez a Kossuth utcai bérház a város szégyenfoltja. Elhanyagolt, romos épület Királyhelmec központjában, amelyben emberhez nem méltó körülmények között élnek a lakók.
Mi lesz a „tizenötössel”?
Milyen tervei vannak a tizenötös bérházzal kapcsolatban a város vezetőinek?
Tudjuk, hogy ezzel az épülettel valamit tennünk kell. A város önkormányzata már régebben szerette volna felújítani ezeket a bérházakat, később pedig az egész lakótelepet. Ahhoz azonban, hogy a teljes rekonstrukciót elvégezzük, előbb pénzt kell szereznünk a költségek fedezésére, és az ott élő emberek számára lakásokat kell biztosítanunk. Ezért úgy döntöttünk, hogy szociális lakásokat építtetünk, és ehhez állami támogatást is kértünk. Egyelőre azonban azt a választ kaptuk, hogy új házak építéséhez a minisztérium nem tud anyagi segítséget nyújtani, csak a már megkezdett építkezések befejezését támogatják. Természetesen az épület felújításához is pénzre van szükség. Valószínűleg hitelt kell majd fölvennie a városnak.
Hol épülnének ezek a szociális lakások?
Az eredeti tervek szerint Fejszésen épültek volna. Ám ez ellen az ott élők tiltakoztak. Később a Dobrai úton jelöltünk ki egy telket, de a lakosok ezzel sem voltak megelégedve, aláírásokat gyűjtöttek a petíciójukhoz. Az önkormányzat ezért elég felemás határozatot hozott. Ha a jövőben megkapjuk a kért állami támogatást, valószínűleg mindkét helyszínen elkezdjük az építkezést. Egyébként mi sem jelölhetjük ki bárhol a szociális lakások helyét. Csak azok közül a telkek közül választhatunk, amelyek a város tulajdonában vannak.
Milyenek lennének ezek lakások, s ki állná az építkezés költségeit?
Földszintes, összkomfortos sorházak építését tervezzük, amelyekhez hasonlók már az ország több pontján épültek. A költségek nyolcvan százalékát állami támogatásból fedeznénk, a maradék húsz százalékért a munkájukkal fizetnének a leendő lakók. Gyakorlatilag a „saját” házukat építenék fel. Ez egyébként a minisztériumi támogatás elnyerésének az egyik feltétele is.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.