Mi az igazi akadály?

Bár a pénzügyminisztérium illetékesei azt ígérik, hogy jövőre a kerületek az állam részéről az ideihez képest körülbelül öt százalékkal magasabb támogatásban részesülnek majd, az érintett hivatalok vezetői így sem látják rózsaszínben a helyzetet.

A gazdasági szakértők ugyanis arra figyelmeztetnek, hogy az infláció mértéke 2004-ben elérheti a 8-9 százalékot, ami azt jelenti, hogy az állam részéről nyújtott támogatás akár kevesebb is lehet az ideinél. Mint a kassai közigazgatási kerület képviselői leszögezték, továbbra sem elégedettek a decentralizáció lefolyásával. Állításuk szerint az állam csak azokat az intézményeket adta át a kerületeknek, amelyek folyamatosan adósságot termelnek – így az iskolákat, a kórházakat, a szociális otthonokat és a kulturális intézményeket. Példaként hozták fel, hogy az iskolák fenntartási és üzemeltetési költségeinek fedezésére elkülönített összeg csak november végéig elegendő.

A térség további nagy problémája a Kassát Miskolccal összekötő gyorsforgalmi út építése terén tapasztalható (erről lapunk 2003. július 23-i számában írtunk bővebben), az állam részéről kinyilvánított érdektelenség. Pedig sokan pontosan ebben látják a régió gazdasági felemelkedésének lehetőségét. Köteles László parlamenti képviselő a háttérben politikai érdekek érvényesítésére irányuló törekvéseket lát.

„Bár többen hangsúlyozzák, hogy a gyorsforgalmi út megépítésének elsősorban anyagi akadályai vannak, én úgy érzem, hogy ez nem fedi a valóságot, hiszen az északi autópálya egy-egy szakasza a Kassa–országhatár közötti útvonal megépítéséhez szükséges összeg többszörösét emészti fel. Inkább azt mondanám, hogy egyfajta regionális elfogultság érvényesül e téren, hiszen az ország keleti részéről van szó. A másik oldalon a jelenleg is tapasztalható hozzáállás híven tükrözi az ország mindenkori kormányának közlekedéspolitikai elképzeléseit, amelyek értelmében a külföld felé történő nyitás helyett a nagy összegeket felemésztő hazai építéseket részesítik előnyben. Ezzel elsősorban azt a célt követik, hogy a forgalmat az ország területén tartsák, ne engedjék, hogy a jobb minőségű külföldi utakra terelődjön. A Budapestet körbezáró körgyűrű megépülése például komoly konkurenciát jelentene a Szlovákia északi részén épülő autópálya számára, hiszen a keleti országrészek így könnyebben megközelíthetővé válnának Bécs és Pozsony felől Budapesten és Miskolcon keresztül. A Kassa–országhatár–Miskolc gyorsforgalmi út az a hiányzó szakasz, amely átjárhatóvá tenné a nyugat-keleti autópálya-, illetve gyorsforgalmi útrendszert.

Gazdasági hatásait tekintve hangsúlyoznom kell, hogy a kérdéses útszakasz elérhetővé tenné a keleti régiót a befektetők számára; ennek az elméletnek a létjogosultságát a kenyheci ipari park létrehozása már igazolta, tehát példával tudunk szolgálni mindazoknak, akik esetleg kételkednek abban, hogy Kelet-Szlovákiában is lehet létesíteni hasonló gazdasági központokat. Másrészt növelné a kassai repülőtér forgalmát is, mivel hozzáférhetőbbé tenné a magyarországi utasok számára. A Magyar Koalíció Pártja szempontjából – amelyik természetesen támogatja a Kassa–Miskolc útszakasz, valamint a déli autópálya megépítését is – nagyon fontos szempont, hogy ezáltal mérséklődne a történelmi Nógrád, Gömör és Torna megyék elszigeteltsége.”

A Kassai kerületnek az autópályák és gyorsforgalmi utak bővítésére 2004 és 2006 között mindössze 150 millió korona áll a rendelkezésére. Ez természetesen csak töredéke annak, amit a gyorsforgalmi út megépítése felemésztene, ám ennek a pénznek is megvan már a helye – útkereszteződés építésére, illetve fejlesztésére fordítják majd. A kerületben tehát továbbra is marad minden a régiben.

Azaz: talán mégsem. A kerületi hivatal néhány képviselője abban bízik, hogy a főváros, illetve a nyugati országrészek befogadóképessége lassan kimerül, s a befektetők végre „felfedezik” az ország keleti részét is.

Bízni szép dolog. Hogy hogyan közelítik majd meg? Továbbra is talány marad.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?