Messze van az igazság a Jeruzsálem utcától

SZÁZ ILDIKÓ

Bencze Jolán francia–olasz szakos tanár és fordító vissza akart költözni a Jeruzsálem utcai szülői házba, ám az öccse nem egyezett bele, holott a tanárnőnek bíróság által jóváhagyott haszonélvezeti joga van, az ezt igazoló dokumentumot a biztonság kedvéért állandóan magánál tartja.

Hajléktalan lett

a tanárnő

„A rendszerváltás után költöztem vissza Szlovákiába, azelőtt nyolc és fél évig Rómában éltem és dolgoztam. Egykor pozsonyi egyetemistaként lehetőséget kaptam arra, hogy Strasbourgban francia nyelvet tanuljak. Ottlétemet a jó tanulmányi eredményekért kapott ösztöndíjból meghosszabbítottam, később költöztem át Olaszországba. Édesapám azonban üzent, hogy le akarják bontani a házunkat. Emiatt tértem vissza. A szüleimmel elterveztük, hogy ha sikerül megmenteni a házat, együtt élünk majd a Jeruzsálem utcában, és ott dolgozom vállalkozóként, fordítóként, tanárként. Azt terveztem, gondozom őket idős korukban. Most pedig nincs hol laknom” – kezdett története mesélésébe Bencze Jolán.

Egyetlen házat sikerült megmenteni

A Nyugat lakótelep első szakaszának építésekor a város akkori vezetése úgy döntött, lebontatja a Jeruzsálem utcai családi házakat. A háztulajdonosok lakást és némi pénzt kaptak kárpótlásul.

„Nem tudtam belenyugodni a döntésbe, hat évig harcoltam, pereskedtem a várossal. Több panaszos is volt, akkoriban petícióban tiltakoztak az érsekújvári lakosok a rombolás ellen, de csak a mi otthonunkat sikerült megmenteni. Megtanultam külföldön, hogy nem szabad beletörődni egy központilag hozott döntésbe, harcolni kell a jogainkért. Az első csatát még édesapám vívta meg a telekért. Mire hazatért az orosz hadifogságból, már egy Magyarországról áttelepített szlovák család lakott a portánkon. Nem adta fel, asztalosmesterként éjt nappallá téve dolgozott, és végül visszavásárolta az apai örökséget az idegen családtól. Később saját kezűleg, néhány mester segítségével új házat emelt a telken” – avatott be családja történetébe Bencze Jolán. Öccse, Bencze Ferenc is pótlakást kapott a várostól, ám amikor a család a bíróság döntése alapján visszakapta a házat, előbb a nyári konyhába költözött vissza, végül pedig a házba. Ekkor kezdődtek a bajok, éleződtek ki a viták a testvérek között, egészen a tettlegességig fajulva.

„Apámnak volt még egy háza a közeli Galamb utcában, melyet a rendszerváltás előtt vásárolt, ám akkoriban nem lehetett két ingatlanuk, ezért azt a legidősebb nővéremre és az öcsémre íratta. A Jeruzsálem utcai ház megmentése után apám el akarta adni a Galamb utcai portát, de az öcsém ellenezte, és azzal sem értett egyet, hogy a Jeruzsálem utcai házat fele-fele arányban a szülőkre és rám írassák, ahogy erről korábban szóban megegyeztem a szülőkkel” – mondta Bencze Jolán. Az apa halála után az édesanya végül Jolán nővérére és öccsére hagyta végrendeletében az apai, nagyapai örökséget.

Megtámadta

a végrendeletet

„Bírósághoz fordultam, megtámadtam a végrendeletet, mert meg voltam győződve arról, hogy az öcsém nyomására és fenyegetésére történt mindez. Pokol lett az életem, a testvérem egyre durvábban viselkedett a szüleimmel, és engem is több alkalommal megvert. Volt, hogy futva, a kerítésen át menekültem, szüleim nem mertek vele ellenkezni. Évekig pszichiátriai kezelésre járt, amit végül önkényesen félbeszakított. Testépítéssel foglalkozott, esélyem sem volt szembeszállni vele. Amikor másodszor tört be a szobámba, egyetlen kofferrel menekültem el a házból, az ablakon át” – mesélte Bencze Jolán.

2009. június 6-án lépett érvénybe az Érsekújvári Járásbíróság 13C/115/2006-174-es számú döntése arról, hogy a Jeruzsálem utcába bejelentett tanárnőnek továbbra is haszonélvezeti joga van. Öccsét kötelezték arra, hogy három napon belül adja oda neki a kulcsot a bejárati kapuhoz és a lakáshoz. „A kulcsok átadása után a testvérem kicseréltette a zárakat. Valahányszor megpróbáltam bejutni a telekre, rám támadt, az egyik ismerősöm már korábban tanúskodott a bíróságon, amikor az egyik feljelentésem kapcsán kihallgatták. Elmondta, hogyan kergetett hólapáttal, dobált meg téglával. Kénytelen voltam szövetkezeti garzonlakást venni, ám a panellakásban nehezebb volt tanítványokat fogadni és vállalkozni, mint a házban. Pénzem egy részét felemésztette a folytonos pereskedés. Nem tudtam fizetni a lakbért, 2015 februárjában utcára kerültem” – folytatta történetét Bencze Jolán. Ekkor jelentette fel az öccsét, hogy akadályozza a haszonélvezeti jog gyakorlásában.

Nem maradhatott Érsekújvárban

Az érsekújvári Kompas segélyközpont munkatársához fordult segítségért a tanárnő. „Segítségért fordultam a városhoz. Sajnos nem tudtunk megfelelő szükséglakást találni sem a városban, sem a megyei fenntartású kollégiumokban” – mondta Martin Slobodník, a központ munkatársa.

Bencze Jolán néhány héttel ezelőtt a komáromi járásbeli Ógyallán talált megfizethető albérletet, ám a tanítványai miatt továbbra is rendszeresen beutazik a járási székhelyre, ahol helyiséget bérel. A panaszos segítségért fordult az Érsekújvári Városi Hivatalhoz, ám a város előző vezetése nem tett eleget kérésének, nem rendeltek mellé rendőröket, hogy biztonságosan jusson be a házba. Később levelet írt a város új vezetésének. Bernáth Petra, a városi hivatal szóvivője elmondta, a hivatal szociális osztályának dolgozói foglalkoztak az üggyel, azt tanácsolták Bencze Jolánnak, forduljon a szociális terepmunkásokhoz, amit azonban nem tett meg. „Bencze Jolán a személyes találkozón szükséglakást kért. A város nem tud szociális lakást adni a panaszosnak, a lakások kezelésével a Bytkomfort Kft. foglalkozik” – mondta Bernáth Petra.

„Hangsúlyozom, nem vagyonjogi vitáról van szó, hanem arról, hogy hajléktalanná váltam, és a bírósági végzés szerint jogom van használni az ingatlant, de féltem az életemet. Négy alkalommal foglalkozott a bíróság a panaszommal, egyszer született büntetőparancs az engem ért támadások kapcsán, ám a vádat végül ejtették” – mutatta meg Bencze Ilona az elmúlt húsz év harcát dokumentáló vaskos iratköteget.

Tanácstalanok

a városi rendőrök

„Hiába van bírósági döntés arról, hogy használhatom a házat, nem megyek vele semmire. Egyedül érzem magam a harcban. Több alkalommal riasztottam az állami és a városi rendőröket, rendszerint kihágásnak minősítették az engem ért támadásokat. A büntetőtörvénykönyv ide vonatkozó paragrafusa szerint a rendőrök kiutasíthatják a házból az erőszakoskodó, agresszív, mások életét veszélyeztető személyt” – panaszolta Bencze Jolán.

Az állami rendőrség jelenleg a februárban tett feljelentése alapján vizsgálja az ügyet. Február elején Bencze Jolán rendőrök jelenlétében követelte a kapu és a ház kulcsát a testvérétől, aki ezúttal a hátsó bejárathoz, a nyári konyhához vezető utat tette számára szabaddá. A nyári konyhában azonban nincs fűtés és víz, ott nem lakhat, csak a garzonlakásból áthozott dolgait tárolja a kis helyiségben. Felkerestük Bencze Ferencet, látogatásunk idején az udvaron olvasgatott. Az idős házigazda nem tűnt izmos, mindenre elszánt férfinak, mint amilyennek a nővére leírta. „A ház és az udvar az enyém, senkinek nincs itt semmi keresnivalója. Hagyjanak engem békén, semmi mást nem szeretnék, csak egy kis nyugalmat végre. A testvéremről, annak viselkedéséről inkább nem nyilatkozom. Lám, még a lakását is elvesztette” – mondta Bencze Ferenc, aki egyik érsekújvári ismerőse szerint magának való, szófukar ember. Amikor Bencze Jolánt másodszor kerestük fel, öccse már ki sem jött a házból. Jozef Tököly, a városi rendőrség parancsnoka és Richard Sedláček, a lakosok panaszait intéző dolgozó elmondta, évek óta foglalkoznak a testvérek harcával. Hol az egyik, hol a másik tesz feljelentést szidalmazásért vagy bántalmazásért. A telekkönyvi kivonat szerint a ház Bencze Ferenc és az idősebb nővér tulajdona, aki egyetlen alkalommal tanúskodott a testvérviszály kapcsán, akkor az öccse pártjára állt. „Talán azt se bánnák, ha állandó őrizetet rendelnénk a házhoz. A testvérek között mára úgy elmérgesedett a helyzet, hogy ha az egyikük feljelentést tesz, másnap már jön a másik a rendőrségre, hogy ő is panaszt emeljen. De csak külön-külön hívatjuk be őket – mondta Sedláček.

A történet ezzel korántsem ért véget. Félő, hogy két évtizednyi háborúskodás után már sosem békélnek meg egymással a testvérek. A ropogósra keményített függönyök, hófehérre meszelt házfalak mögött egykor békésen élt a Bencze család, és egy ideig összetartotta őket a házért folytatott küzdelem. A Jeruzsálem utcában ez az egyetlen régi ház, az egykori lakókra, a korábbi veszekedésekre az új szomszédok már nem emlékeznek. A testvérekben túl nagy az indulat és a keserűség ahhoz, hogy mindkét fél számára elfogadható döntés születhessen.

A hiányzó láncszem

Szerettük volna megszólaltatni a legidősebb testvért is, címét a telekkönyvi kivonatban találtuk meg. Nem volt hajlandó ajtót nyitni. A háztömbben több, a Jeruzsálem utcából kilakoltatott idős ember él. Az egyik asszony elmondta, együtt nőtt fel a Bencze gyerekekkel, kicsi koruk óta ismerik egymást. A legidősebb nővér és az öccse a szomszédok szerint rendszeresen látogatják egymást. Az egykori utcabeliek úgy tudják, valóban Bencze Jolán kitartó pereskedése mentette meg a családi házat a lebontástól. Az egykori szomszéd szerint azonban a szigorú keresztény értékrendhez ragaszkodó anya nem a fiútestvér nyomására, hanem személyes okok miatt hagyta ki végrendeletéből a külföldről hazaköltöző lányát.