Menjünk együtt Betlehembe!

Komárom. „Menjünk együtt Betlehembe!” elnevezéssel, hagyományteremtő céllal december 14–23. között először rendezi meg a Komáromi Adventi Napokat a városi hivatal és a városi művelődési központ.

Komárom. „Menjünk együtt Betlehembe!” elnevezéssel, hagyományteremtő céllal december 14–23. között először rendezi meg a Komáromi Adventi Napokat a városi hivatal és a városi művelődési központ. A rendezvény ötlete Bastrnák Tibor polgármestertől származik, aki szerint nagyon fontos lenne, hogy legalább a karácsonyváró napokban a szeretet, az összetartozás érzése, az egymásra figyelés legyen a meghatározó érték. A Klapka téren életnagyságú Betlehemet állítanak fel, a kilenc figurából álló kompozíció Darázs Rozália szobrászművész és Magdaléna Serbáková, a helyi művészeti alapiskola tanárának munkája. A Betlehemen kívül népi kirakodóvásár, valamint az ünnepkörhöz kötődő speciális ételek, italok várják az érdeklődőket. A hangulatot még ünnepibbé varázsolja a naponta változó, színes kultúrműsor. „December 14-én 16 órakor az alapiskolások lampionos felvonulásával kezdődik a rendezvénysorozat – tudtuk meg Varga Annától, a művelődési központ igazgatójától. – A polgármester köszöntő szavai után a Zoboraljáról érkező gyerekek betlehemes játékot adnak elő, Cseh Tamás és zenekara pedig népzenei koncertet ad a téren.”

A tíz nap alatt fellép a Naccsönd, a Borostyán és a Dunaj együttes, a Námorníček, a kassai Árvalányhaj kórus, de hallhatunk majd reneszánsz és wurlitzer muzsikát is. December 16-án a komáromi alapiskolákban működő énekkarok adnak koncertet. A zárónapon, december 23-án Écsi Gyöngyi zenés-játékos betlehemi műsorát tekintheti meg a közönség, majd a Concordia vegyes kar karácsonyi hangversenyével zárul az I. Komáromi Adventi Napok. „Mindenekelőtt annak örülnénk, ha a szülők, gyerekek együtt jönnének, hiszen a karácsony családi ünnep. Reméljük, a színvonalas műsorokkal, a finom ételekkel és italokkal mi is hozzájárulhatunk a meghittebb ünnepléshez” – mondta Varga Anna.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?