Megújul Gúta honlapja

GútaÚj grafikával és frissített tartalommal, valamint különlegességekkel jelenik meg októbertől Gúta hivatalos honlapja.

Gúta

Új grafikával és frissített tartalommal, valamint különlegességekkel jelenik meg októbertől Gúta hivatalos honlapja. Finta Zoltán hivatalvezető beszámolt arról, hogy a város egy internetes tárhelyszolgáltatásról szóló szerződés értelmében évi hatezer eurót fizetett a honlap üzemeltetőjének, egy gútai vállalkozónak. „Hosszas, közel egyéves tárgyalássorozaton vagyunk túl, és végül sikerült kedvező áron, 4500 euróért megvásárolni a kolarovo.sk domaint, amely ezáltal a város tulajdonába került. Modern megjelenésű és felhasználóbarát oldalt állítottuk össze. Októbertől már elérhető az új honlap” – fogalmazott Finta. Hozzátette, a weboldalon hivatalos közlemények, információk, önkormányzati anyagok mellett gútai hírek is megjelennek bőséges, nagy felbontású képanyaggal, illetve eseménynaptár és időjárás-jelentés is lesz a megújult oldalon. A grafikai elrendezést a városi hivatal munkatársai közösen végezték el, amivel sok pénzt megspóroltak. Az üzembentartási díjat is lefaragják, Finta állítása szerint évente akár felére, körülbelül háromezer euróra csökkenhet a honlap fenntartási költsége. A közérdekű információk kétnyelvűen, magyarul és szlovákul is olvashatók lesznek, az év végéig a turisták számára az érdekes tudnivalókat angolul is közzéteszik. A hivatalvezető kiemelte: az új, jelenleg tesztüzemmódban működő honlap része a Digitális város platform, amelyen keresztül a lakosság egyelőre csak a városi intézmények szerződéseit, megrendeléseit és számláit tekintheti meg, de később ezen keresztül értekezhetnek a lakosok a városi hivatal munkatársaival. Finta Zoltán elárulta, az E-város projekt november elsejétől indulhat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?