Megszakadt a kudarcsorozat

Komárom. A bajnoki pontvadászat hajrájában megszerezték első tavaszi győzelmüket a komáromiak, akik ennek köszönhetően megőrizték tagságukat a harmadik vonalban. A nyugat-szlovákiai III. liga mezőnyének alsóházában lehorgonyzott komáromiak egyébként tavaly október 9-én nyertek utoljára bajnoki mérkőzésen.

A hajrában kicsikarták a győztes találatot a csíkos mezes komáromiakMilan Drozd felvételeA hazaiak számára baljós előjelekkel indult a két szomszédvár összecsapása. Nagy Jóska nem jelent meg az öltözőben, a csapatorvos nem engedélyezte az első számú kapus, Tóth játékát, akit Kováčnak kellett helyettesítenie. Hazai támadásokkal indult a dél-szlovákiai riválisok csatája. A 6. percben előbb Sklenář, majd Bagin, veszélyezette Novota kapuját. A rutinos játékosokat felvonultató vendégek rákapcsoltak, fokozatosan átvették az irányítást. Gólveszélyes helyzetbe azonban nem kerültek. Már-már úgy tűnt, az első félidőben nem kerül találat a jegyzőkönyvbe. A hosszabbításban szabadrúgáshoz jutottak a párkányiak. Kamas labdáját Vrtiel fejelte a házigazdák hálójába. Félidei pihenő utáni ismét a komáromiak voltak az aktívabbak. Az 51. percben Barvulský Kamendy elé tálalt, aki azonban pontatlanul célzott. Négy perc elteltével Kökényesi iramodott meg a labdával, hajszálpontos legurítására Kamendy csapott le, aki ezúttal már a hálóba talált. Feléledtek a „violák”. Kökényesi újabb átadását Kamendy nem tudta jól átvenni, majd Podlucký ívelésénél Kamendy és Martin Kapusňák is későn eszmélt. A túloldalon a hazaiak kapusa volt elemében, aki Saláta fejesénél és Vrtiel lövésénél remekelt. A nézők zöme már elkönyvelte a pontosztozkodást, amikor fordult a kocka. Kamendy szabadrúgását a 83. percben a csereként beállt Martin Kapusňák bólintotta a vendégek hálójába. A végjátékban Vrtiel egyenlíthetett volna, ám kihagyta a ziccert. A hazaiak elsősorban nagyobb elszántságuknak, harciasságuknak, illetve a vendégcsapat taktikai hibáinak köszönhetik a győzelmet.

KOMÁRNO–ŠTÚROVO 2:1 (0:1). Gólok: Kamendy (55.), Martin Kapusňák (83.), ill. Vrtiel (45.). Sárga lap: Podlucký, Meleg, Sklenář, ill. Harhovský, Vrtiel, Novota. Játékvezető: Žákech, 150 néző. KOMÁRNO: Kováč–Kökényesi, Meleg, Podlucký, Sklenář, Tot, Bazinský, Marcel Kapusňák (72. Ham), Barvulský (35. Martin Kapusňák), Kamendy, Bagin. ŠTÚROVO: Novota–Mankovecký, Marsal, Harhovský (80. Mišicák), Vrtiel, Sováb (63. Tácsik), Tárnyik, Kamas, Saláta (63. Szívó), Urbán.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?