Megszabadult a város a dögfeldolgozó felétől

Bérleti díjat már nem kell fizetnie a magisztrátusnak, elég ha kitalálja, mihez kezdjen a félmilliós ingatlannal.NyitraHat év múltán végleg eldőlt: a város nem veszi bérbe a volt kafiléria épületét.

Bérleti díjat már nem kell fizetnie a magisztrátusnak, elég ha kitalálja, mihez kezdjen a félmilliós ingatlannal.

Nyitra

Hat év múltán végleg eldőlt: a város nem veszi bérbe a volt kafiléria épületét. A képviselő-testület úgy döntött, mivel a közterület-fenntartó vállalat megszűnt, nem tudja használni az objektumot. A dögfeldolgozó tulajdonosa az ügyészséghez fordult, de az úgy döntött, nem kompetens.

A város 2010-ben vásárolta meg félmillió euróért az ingatlan felét, a másik felét pedig két és fél millióért tíz évre bérbe vette, annak fejében, hogy a volt tulajdonos N-Adova megszünteti ott az állati eredetű hulladék feldolgozását. A tervek szerint a városi közterület-fenntartó vállalat költözött volna az egykori dögfeldolgozó területére, de kiderült, hogy a hóeltakarító és utcaseprő gépek nem férnek át az üzembe vezető hídon. A cég többi részlege ugyan odaköltözhetett volna, ám amint használatba vette volna a területet, köteles lett volna havonta 21 ezer euró bérleti díjat fizetni. Ezért még kapóra is jött, hogy az N-Adova évekig nem mutatta be a terület fertőtlenítését igazoló okmányokat – a helybeliek szerint azért, mert titokban továbbra is ott tárolta és rakta át az állattetemeket.

A városháza szerint a bérleti szerződés soha nem lépett érvénybe, és miután márciusban az önkormányzat felszámolta a városi közterület-fenntartó vállalatot, egyoldalúan felbontotta az N-Adovával kötött szerződést is. Igor Kršiak, a városi hivatal vezetője azt állítja, ezt a szerződés feltételei lehetővé tették, de az N-Adova tulajdonosa azonnal kilátásba helyezte, hogy az ügyészséghez fordul. A vádhatóság azonban azzal az indoklással, hogy magánjogi kérdésekben nem hivatott dönteni, elutasította a beadványát. „A város ebben az ügyben nem közigazgatási hatóságként, hanem jogi személyként szerepel. A magánszemélyek által kötött szerződés egyes tételeinek értelmezése pedig nem az ügyészségre, hanem a bíróságra tartozik” – mondta Jaroslav Maček ügyész. A vádhatóság csak eljárásjogi szempontból vizsgálta meg a városi önkormányzat határozatát, és mivel a képviselők a szavazáskor jogszerűen jártak el, nem talált okot arra, hogy közbelépjen.

Ezek után az N-Adova már csak bírósághoz fordulhat, de Mário Piovarči nyitrai bírósági szóvivő közlése szerint ezt eddig nem tette meg. A város ezáltal nagy valószínűséggel megszabadult az évi 252 ezer eurós bérleti díj fizetésének kötelezettségétől, már csak azt kell kitalálnia, mihez kezd az ingatlan másik felével, amiért 500 ezer eurót fizetett ki. Az elmúlt években hét pályázatot is kiírt a felhasználására, hol lakóparkot, hol aquaparkot akart építtetni a helyén, még egy szaud-arábiai befektetővel is tárgyalt, de a tervekből nem lett semmi. 2012-ben az önkormányzat úgy döntött, az ingatlant eladja, de vevőt máig sem talált.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?