Megkönnyítik a tájékozódást

Dunaszerdahely. Ezentúl a turisták is könnyedén megtalálják a város nevezetességeit, a múzeumokat, a galériákat vagy akár a termálfürdőt is, hiszen a héten tetszetős külalakú információs táblák jelentek meg a belváros több pontján.

Az eligazító táblák magától értetődően kétnyelvűek, de a városba látogató nyugati turisták is gond nélkül rábukkannak a nevezetességekre, hiszen minden táblán piktogram is segíti a tájékozódást. Egyelőre a város tíz pontján helyeztek el ilyen táblákat, amelyek háromszínűek: az utcákat csokibarna, a közintézményeket homokszínű, a műemlékeket és más nevezetességeket pedig bordó színű eligazító táblák jelzik. Az utcatáblákon a város címerét is feltüntették.

Zalaba Zoltán, a városi hivatal építésügyi osztályának vezetőhelyettese elmondta, az információs táblák egy átgondolt rendszert alkotnak. Egyelőre csak a belvárosban és a Fő utca több pontján állítottak fel ilyen táblákat. Ha a jövő évi költségvetésben a képviselő-testület újra különít el pénzösszeget erre a célra, akkor hasonló táblákat helyeznek el más városrészekben is.

A kilencvenes években kétnyelvűsítették. A most kihelyezett információs táblák remélhetőleg sokáig fogják sértetlenül szolgálni a tájékozódást. Sajnos, a közelmúltban nem egyszer volt példa arra, hogy vandál egyének vagy csoportok közlekedési táblákat döntöttek ki, illetve hajlítottak meg szinte a felismerhetetlenségig.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?