Megérte felújítani a mozit

SZÁZ ILDIKÓVágsellye. Volt értelme a vágsellyei mozi digitalizálásának, érdemes volt rá pénzt elkülöníteni a városi költségvetésből.

SZÁZ ILDIKÓ

Vágsellye. Volt értelme a vágsellyei mozi digitalizálásának, érdemes volt rá pénzt elkülöníteni a városi költségvetésből. A mozi látogatottsága egy év alatt 55 százalékkal emelkedett.

A művelődési ház épületében található mozit 2009-ben újították fel, akkor 50 ezer euró értékben új hangosító berendezést helyeztek üzembe. A képviselők 2012-ben úgy döntöttek, anyagi okok miatt elhalasztják a mozi digitalizálását. Később azonban újra napirendre került a felújítás, mivel az audiovizuális alapból 30 ezer euró támogatást kapott a város. A kultúrházban és területén található reklámfelületeket szeretnék a cégek rendelkezésére bocsátani. Jozef Mečiar alpolgármester elmondta, 2011-ben 5727 euró volt a mozi éves bevétele, 2013-ban már 14 259 euró. A 2012-es évvel kapcsolatban azért nem hoztak nyilvánosságra eredményeket, mert akkoriban a felújítások miatt egy ideig szünetelt a vetítés. Mečiar elmondása szerint több hozadéka is van a mozi digitalizálásának. Újra fellendült a kulturális élet a városban, korábban a lakosok Nyitrára utaztak, a korszerűsítés óta ismét a helyi kultúrházat látogatják. Jobb minőségben vetítenek új, nemrég bemutatott filmeket. A vágsellyei moziban egyenes adásban nézhetik a sportkedvelők a jéghokimérkőzéseket. Összesen 110 088 euróba került a mozi korszerűsítése, ebből 37 919 eurót támogatóktól kaptak, 42 169 eurót a városi büdzséből különítettek el a fejlesztésre.

Egyre több a mozilátogató Vágsellyén, 2011-ben 6517-en, 2013-ban már 10 100-an választották ezt a programot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?