Megépülhet az új komáromi Duna-híd

2019 őszéig kellene elkészülnie az új komáromi Duna-hídnak, amely Szlovákia második legnagyobb hídja lesz.KomáromMegjelent az új komáromi Duna-híd kivitelezésére kiírt közbeszerzési felhívás.

2019 őszéig kellene elkészülnie az új komáromi Duna-hídnak, amely Szlovákia második legnagyobb hídja lesz.

Komárom

Megjelent az új komáromi Duna-híd kivitelezésére kiírt közbeszerzési felhívás. Ha eredményes lesz az eljárás, a nyertessel már 2016 decemberében aláírhatják a szerződést, és 2017 elején megkezdődhetnek a munkálatok – adta hírül a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-re hivatkozva az MTI. A létesítmény és a hozzá kapcsolódó útszakaszok forgalomba helyezése pedig 2019 őszére várható. A beruházás összköltsége 117 millió euróra tehető, ebből több mint százmillió euró vissza nem térítendő támogatást hagyott jóvá az Európai Bizottság az Európai Hálózatfejlesztési Programján (CEF) keresztül. Az uniós forrásból 47,6 millió euró jut Szlovákiának és 52,2 millió Magyarországnak, a többit az államok költségvetéséből állják. A beruházás koordinátora Magyarország.

Az új Duna-híd és a már meglévő, Dél-Komáromot délről elkerülő út jelentős tranzitforgalmat vezethet le az országhatár irányából. Forgalomba helyezése után a teherforgalom az M1-es autópályától a települések érintése nélkül érheti el a szlovák–magyar határt. Jelenleg a kamionok súlykorlátozás nélkül Vámosszabadi felől 53, Parassapuszta felől 180 kilométeres kerülővel haladhatnak át a határon. Az új híd a vasúti hídtól 170 méterrel nyugatra épül meg. Az átkelőn kétszer egysávos főút, valamint kerékpárút és járda vezet át. Teljes hossza 600 méter, ebből a fő nyílás 252 méter. A hídszerkezet egypilonos, ferdekábeles. A tervezett komáromi hídhoz hasonló felfüggesztett, egyoldalas híd csak Kanadában van. A pozsonyi Apollo híd után ez lesz Szlovákia második legnagyobb hídja.

Szlovákiában a hídhoz vezető bekötőutat a Váhostav építheti, miután a Szlovák Útkezelő Vállalat (SSC) pályázatán ez a társaság adta a legkedvezőbb árajánlatot. (mti, vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?