Maratoni karácsonyváró program Kassán

Kassa. A Kosjói Havasokból származó húszméteres fenyőfát kedden állították fel a kassai Fő utcán, a Télapó pedig vasárnap 17 órakor bukkan fel a fa alatt felállított színpadon, hogy teljesítse a legkisebbek kívánságait. A színpadon karácsonyig minden délután gazdag program várja az érdeklődőket.

Kassa. A Kosjói Havasokból származó húszméteres fenyőfát kedden állították fel a kassai Fő utcán, a Télapó pedig vasárnap 17 órakor bukkan fel a fa alatt felállított színpadon, hogy teljesítse a legkisebbek kívánságait. A színpadon karácsonyig minden délután gazdag program várja az érdeklődőket. A város vezetése idén is a U.S. Steel vállalattal közösen rendezi a karácsonyváró műsorsorozatot, amelynek keretében naponta más-más ismert közéleti személyiség méri a puncsot a Fő utcán, fellépnek a város folklórcsoportjai, tánc- és énekegyüttesei, valamint zenészei. Zuzana Bobríkovától, a főpolgármesteri hivatal szóvivőjétől megtudtuk, idén a nagyobb szabású programok szabadtéren, a kamaraprodukciók pedig abban a fűtött sátorban zajlanak, amely napközben életnagyságú betlehemként funkcionál. Erre a megoldásra azért volt szükség, mert tavaly a csípős hideg miatt sokan, főleg a népzenészek nem tudták bemutatni produkciójukat a szabadtéri színpadon.

Az árusok bódéi hétvégéig a helyükre kerülnek, a kínálat az ilyenkor megszokott lesz, mivel a tapasztalat azt mutatja, a kassaiak szívesebben vásárolnak itt cukorkát, ostyát, játékokat, fenyőfadíszeket, bőrdíszműárut, könyveket, kerámiát és népművészeti tárgyakat, mint más üzletekben. A hatalmas karácsonyfa égőit a hivatalos megnyitón gyújtják meg, ezután a főpolgármester áll a pult mögé és szolgálja ki a puncsra szomjas polgárokat, a kassai U.S. Steel elnök-vezérigazgatójának segédletével. A forró ital összetétele idén is titkos, az árusításból befolyó összeget pedig jótékony célra ajánlják fel. December 6-án ingyenes „előkarácsonyi koncert” lesz a kassai filharmóniában, melyen az Állami Színház szólistái is fellépnek. A korzó népe a koncertet óriáskivetítőn élvezheti. Az anyagi gondokkal küzdő város vezetése nem a költségvetésből tett félre e célra, hanem szponzorokat keresett, akik minden kiadást fedeznek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?