Lovasversenyt tartottak a gútai vízimalomnál

<p>Gúta. Látványos lovasversennyel kedveskedtek a látogatóknak a Szekeres vendéglő tulajdonosa és a gútai vízimalom gondnokai.</p>

ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS

Első ízben rendezték meg a Vándorkupa lovasversenyt, amire harmincöt lovas nevezett be a Komáromi, az Érsekújvári, a Lévai és a Vágsellyei járásból. A két kategóriában zajló megmérettetés színhelyéül a vízimalom melletti páratlan zöldövezet szolgált. Valódi családi programnak is beillett a rendezvény, hiszen minden korosztály számára élvezhető látványossággal készültek a szervezők. Gyerekeknek játszóhelyeket alakítottak ki, megnézhették testközelből a szép paripákat, volt kirakodóvásár is, ahol kézműves-termékek és édességek várták a vásárlókat. A vállalkozó kedvűek még lóra is ülhettek és lovagolhattak a lovas kíséretében. A lovasok a Pole Bending (oszlop), valamint a Barrel Race (hordók) kategóriában ügyeskedhettek. A Pole Bending versenyszámban a juniorok között a szímői Tóth René lett a győztes Kamikadze lovával, az open kategóriában a naszvadi Hodosy Tamás Orfeus lovával szerezte meg az elsőséget. A Barrel Race versenyszámban a juniorok között szintén a szímői Tóth René és Kamikadze lova bizonyult a legügyesebbnek, míg az open kategória első helyét az ógyallai Barbara Fazekašová és lova, Omar érdemelte ki. Az eredményhirdetés után a Gútai Galoppra is sor került, ahol tizenöt lovas mutatta be tudását. (bor)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?