Lokálpatriotizmusra is tanítanak az iskolában

Somorja
Somorja |

Az iskolai férőhelyek száma már nem, az óvodák létszáma pedig még nem okoz fejfájást a felső-csallóközi város vezetésének. Ez részben annak köszönhető, hogy a magyar szülők döntő többsége magyar iskolába íratja a gyerekét, de a város által készített demográfiai felmérés is iránymutató.

Somorján is mindig izgatottan várják az áprilist, az iskolai beíratások hónapját, itt azonban nem az alsó, hanem a felső korlátot súrolja a jelentkezők száma. A magyar iskolában állandó a diákok száma, sikerült megállítani a csökkenést.

Ötszáz óvodás

Nyolc önkormányzati és egy egyházi óvoda van a városban, mindegyik tele van, de mint Veres Gábor alpolgármester elmondta, ezen a területen egyelőre nincsenek olyan gondok, mint az iskolában. Az ötszáz óvodai hely megtöltésénél elsőbbséget élveznek a háromévesnél idősebb somorjai gyerekek, a fennmaradó betöltetlen helyeket az intézményvezetők döntése alapján nyitják meg. A törvény ugyan lehetővé teszi az óvodakörzetek kialakítását, eddig azonban nem tett ilyen lépéseket az önkormányzat. Az alpolgármester szerint azonban hamarosan elképzelhető, hogy itt is szabályozásra lesz szükség, és a közeljövőben egy új óvodával is bővíthetik a rendszert. Ezenkívül a speciális nevelési igényű gyerekekre is gondol az önkormányzat. Saját intézményt alakítanának ki nekik, ahol megkaphatják a megfelelő szakmai segítséget.



Szlovákba csak helyiek

A Bél Mátyás Alapiskolába 1100 diák jár, már csak somorjai gyerekek kezdhetik meg a tanulmányaikat, ezzel a módszerrel kezelik a túljelentkezést. A város korábban egy demográfiai felmérést is készíttetett, amelyből következtetni lehet az iskola iránti érdeklődésre. Azt is figyelemmel követik, hogy hány magyar gyereket íratnak a szülők a szlovák alapiskolába. „Néhányan ugyanis azt gondolták, a magyar tanulók miatt nincs elég hely a szlovák alapiskolában, de kijelenthetjük, hogy ez nem jellemző” – mondta az alpolgármester. Az iskola régi épületének karbantartása és fejlesztése nagy összegeket emészt fel. A tervek szerint a jövőben új szárnnyal bővítenék az intézményt, ezzel váltanák ki a régi, elavult épületrészeket.

Megállt a csökkenés

A Corvin Mátyás Alapiskolában sikerült megállítani a korábbi csökkenést, és újra ötszáz körülire feltornázni a diákok létszámát. A magyar iskolában nincs kapacitásprobléma, részben a környékbeli falvakból érkező diákoknak köszönhető, hogy megállt a csökkenés. Jövőre támogatásból új, többfunkciós atlétikai pályát építenének, ami az egész várost kiszolgálná. A Tejfalui Alapiskolában teljes a létszám, nyolcvan diák jár a kisiskolába, ahol idén tizenhat elsőssel indulhat el az új tanév. Az alpolgármester megjegyezte, hogy az óvodások számából már következtetni tudnak a leendő elsősök létszámára is. Nem jellemző ugyanis, hogy valaki szlovák intézménybe íratná a magyar óvodából elballagó gyerekét. Az azonban elfordul, hogy az óvoda utolsó évfolyamában nem anyanyelvi csoportba jár a gyerek, hanem szlovák nyelvű csoportba íratják.

3D-s nyomtatás

A szabadidőközpont működésének felfüggesztése után az iskolákba helyeznék át a foglalkozásokat, amelyekkel majd a napköziben szórakozhatnak a diákok. A Corvin Mátyás Alapiskolában sikerült alkalmazottat találni, aki koordinálja a gyerekek szabadidős tevékenységét, a szlovák alapiskolában azonban még keresik a megfelelő embert. „Van érdeklődés a kézműves-foglalkozások iránt, ezért is akartuk, hogy a szabadidős tevékenység ne csupán a pótórákra összpontosítson, hanem olyan dolgot csinálhassanak a gyerekek, ami kikapcsolja őket” – folytatta Veres Gábor. Hamarosan ezt is új szintre emelik az intézményekben, mindegyik iskola tíz háromdimenziós nyomtatót kap és csoportokat is indítanak, amelyekben egy tanfolyam keretében elsajátíthatják a diákok az úttörő technológia alapjait. Azon túl, hogy a projekttel a kreativitásukat is fejlesztik, szuveníreket is készíthetnek, amelyet a városba érkező vendégek kapnak meg.

Mindenre felkészülnek

Az új koronavírus okozta megbetegedés miatti korlátozások tavaly gyökerestül felforgatták az életet az iskolákban, most azonban már jóval felkészültebbek a fenntartók. Somorján ózongenerátorokat is beszereztek, amelyekkel fertőtleníthetik a termeket, és arcmaszkból, fertőtlenítőből is elég van a raktáron. „Az online oktatás már sokat fejlődött, már nem olyan bénító probléma, mint a pandémia elején. Sikerült gondoskodni a műszaki háttérről” – jegyezte meg az alpolgármester.

A jövőt építik

Veres Gábor is úgy látja, nagy felelősség hárul az iskolákra és a pedagógusokra, ugyanis az is a feladatuk, hogy a tananyag átadása mellett a város szeretetére is megtanítsák a gyerekeket. „A fiataloktól függ, hogy milyen irányba fejlődik a város. Néhány éve elkészült a Somorjai olvasókönyv, amelyből magyarul és szlovákul is megismerhetik a gyerekek a város történelmét. Ha ugyanis részesének érzik magukat, akkor majd szívesen alakítják, fejlesztik a városukat. A szlovák lakosság többsége ide költözött, de érdekli őket a város, amelyben élnek. A város megismertetésével el lehet vetni a tenni akarás magját a gyerekekben” – véli Veres Gábor. Az iskolákon kívül a kulturális szervezetekben is igyekeznek átadni a lokálpatrióta eszméket. Példa erre a Csali Gyermek-néptáncegyüttes is. „Az ott elsajátított alapokra lehet építeni. A magyarság szempontjából is olyan tartást kapnak a gyerekek, amire hosszú távon számíthat a város” – folytatta az alpolgármester. A fejlődés azonban hátráltatja is a megmaradást, a drága ingatlanárak miatt ugyanis a fiatalok egy része a környékbeli falvakban telepszik le, így nehezebb megtartani a kialakított magot. Ezekre a tendenciákra azonban nem a város, hanem az ott élő közösség van hatással.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?