Langer lemond

Rozsnyó. Vladimír Langer, a rozsnyói Szent Borbála Kórház igazgatója úgy döntött, lemond tisztségéről.
A kórház igazgatótanácsának legutóbbi ülésén egyetlen téma, a dolgozók és az igazgató között kialakult feszült helyzet volt terítéken.

Rozsnyó. Vladimír Langer, a rozsnyói Szent Borbála Kórház igazgatója úgy döntött, lemond tisztségéről.

A kórház igazgatótanácsának legutóbbi ülésén egyetlen téma, a dolgozók és az igazgató között kialakult feszült helyzet volt terítéken. A főorvosok egy csoportja két hónappal korábban nyílt levelet intézett a Kassa Megyei Önkormányzathoz, amelyben az igazgató leváltását szorgalmazták, mert hosszú ideje elégedetlenek a munkájával és vezetési stílusával. Számukra kedvező eredmény született. Múdra Rozália, a kórház igazgatótanácsának elnöke, a Kassa Megyei Önkormányzat hivatalvezetője elmondta, Vladimír Langer március 1-jével lemond igazgatói posztjáról. Döntését azzal indokolta, ha nincs támogatottsága, elképzeléseit nem tudja megvalósítani. A két hónapja tartó áldatlan állapot ráadásul problémákat okozott a kórház és az Általános Egészségbiztosító közötti szerződés megkötésénél. „Ezek a körülmények késztettek bennünket arra, hogy foglalkozzunk az üggyel, de hangsúlyozom, törvényes indokok nem játszottak közre. A kórház gazdasági helyzete évről évre javul, jelenleg is javulást várunk az elmúlt évhez képest” – mondta Múdra, majd hozzátette: a kórházi részvénytársaság közgyűlése, amely Kassa megyei képviselőkből áll, március 1-ig új tagot választ Vladimí Langer helyére az öttagú igazgatótanácsba. Ezt követően a tanács versenypályázatot hirdet az igazgatói funkció betöltésére. Nem lesz kikötés az orvosi végzettség, inkább gazdasági vagy jogi szakértőt látnának szívesen a poszton. „Addig azonban alkalmas személyt kell keresnünk, akit megbízhatunk a kórház vezetésével” – összegezte Múdra Rozália. (kov)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?