Kórházigazgató kerestetik Rozsnyón

Rozsnyó. Zdenko Trebuľa, a Kassa Megyei Önkormányzat elnöke fogadta a rozsnyói Szent Borbála Kórház nyolc főorvosát. Tette ezt annak ellenére, hogy korábban úgy döntött, egyelőre nem kíván beleavatkozni a kórház ügyeibe.

Rozsnyó. Zdenko Trebuľa, a Kassa Megyei Önkormányzat elnöke fogadta a rozsnyói Szent Borbála Kórház nyolc főorvosát. Tette ezt annak ellenére, hogy korábban úgy döntött, egyelőre nem kíván beleavatkozni a kórház ügyeibe. A főorvosoknak ugyanakkor feladta a leckét: ha azt akarják, hogy leváltsák a kórházigazgatót, keresniük kell egy alkalmas embert erre a posztra.

A főorvosok és az ellenőrző bizottság ugyanis kiállnak elhatározásuk mellett, az igazgató menesztését követelik. Ha ez nem történik meg, az orvosok felmondanak. Több mint negyvenen decemberben már beadták a felmondásukat. Egyesek véleménye szerint a jelenlegi áldatlan állapot a párbeszéd hiánya miatt, valamint az új munkatörvénykönyv be nem tartása okán keletkezett. A konfliktus mára nyílt harccá fajult a kórház vezetése, az ellenőrző tanács, valamint a főorvosok között. A tanács ugyanis egyenesen a megye elé vitte az ügyet. A jegyzőkönyvben a kórház vezetésének szemére vetik a gazdasági vezetés, a könyvelés, a munkarend és egyéb területeken tapasztalt elégtelenségeket. Az illetékesek áttanulmányozták a dokumentumot, de a vitás kérdésekben megvédték a kórházat, egyúttal bizalmat szavaztak az igazgatónak. Ez a határozat nem tetszett az ellenőrző tanácsnak, és találkoztak a megyefőnökkel, aki végül döntött. A tanács elnöke, Erika Szöllösová elmondta, január 16-ig meg kell találniuk az alkalmas embert a posztra, aki viszont nem lehet orvos. Vagy közgazdásznak, vagy jogásznak kell lennie.

Az igazgató megalapozatlannak tartja az ellenőrző tanács vádjait. Az újév harmadik napján találkoztak a rozsnyói Szent Borbála Kórház főorvosai találkoztak az igazgatóval, a megbeszélés azonban nem vezetett eredményre. Az igazgató szerint azért csökken a kórház kihasználtsága és ingott meg a jó híre, mert a főorvosok rossz fényben tüntetik fel az intézményt. Az igazgató figyelmeztette a főorvosokat, a közvélemény és a dolgozók mellette állnak, ennél fogva a főorvosok maguk ellen dolgoznak. A másik tábor viszont kiáll véleménye mellett. Szerintük a jelenlegi állapotok éppen azt tükrözik, hogy semmi sincs rendben az intézmény falai között. (kov)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?