Kiválóan finiseltek Kapkóék

Nagymegyer. A termálfürdőjéről nevezetes csallóközi város felnőtt csapata többéves szünet után augusztustól ismét a kerületi bajnokság mezőnyében küzd majd a pontokért.

Nagymegyer. A termálfürdőjéről nevezetes csallóközi város felnőtt csapata többéves szünet után augusztustól ismét a kerületi bajnokság mezőnyében küzd majd a pontokért. Az egykori csehszlovák válogatott Ján Kapko vezette kollektíva remek hajrájának is köszönhetően rázta le üldözőit, végzett kilenc pont előnnyel a dunaszerdahelyi területi bajnokság élén. „A végelszámolásnál éppen a legnagyobb riválisunk, a bacsfai fakó elleni tavaszi idegenbeli párharcunk eredménye nyomott legtöbbet a latban” – emlékezett a legfontosabb mozzanatra Bugár Zsigmond, az MŠK Thermál Veľký Meder elnöke. – A párharc előtti napokban náthalázjárvány söpört végig játékoskeretünkön. Egyszerre kilenc futballistánk volt munka- és harcképtelen. A területi szövetségnél kérvényeztük a számunkra rendkívüli fontossággal bíró összecsapás elhalasztását, ám beadványunkat a szövetség tisztségviselői elutasították. Többen betegen is vállalták a játékot. A találkozó 1:1-es döntetlennel végződött, az akkor még éllovas riválisunk nem növelte négy pontos előnyét, a folytatásban sorozatban nyerve a találkozókat, mi lettünk a befutók. ” – értékelt a tisztségviselő. Elmondása szerint a Ján Kapko irányította védelem volt a bajnokcsapat legjobban működő alakzata, 30 meccsen csupán 22 gólt kaptak. A kapuban hárman cserélődtek. Az első számú hálóőrt, Jankót megműtötték, Házinak a csallóközcsütörtökiek elleni párharcon megrepedt a lépe, a sérült társakat azonban a 48 éves Földes Árpád jól helyettesítette. „E hét végén Ján Kapko irányításával kezdjük a felkészülést. Erősíteni szeretnénk védelmünket és a középpályás alakzatunkat. A téli holtidényben elért eredményeink is azt igazolták, akár a mezőny élcsapataival is képesek leszünk lépést tartani a felsőbb osztályban” – hangzott Bugár Zsigmond esélylatolgatása. (ái)

A bajnokcsapat kerete

Jankó Péter, Földes Árpád, Házi László – Matlák Csaba, Varga György, Ján Kapko, Puzsér Ferencz, Mikus Marián, Csölle Norbert, Šušík Roland, Uharcsek Marek, Puzsér Csaba, Puzsér Szabolcs, Komjáti István, Szabó Tibor, Szabó Gábor, Zsemlye Norbert, Vígh Balázs, Varga Péter, Csányi Péter, Hölczl Krisztián, Décsi Szabolcs, Bozó Péter, Raftik Imre.

Edző: Ján Kapko, csapatvezető: Zsemlye László

Legjobb góllövő: Komjáti István – 16 gól. (ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?