Kitüntették a legszebb kert tulajdonosát

SZABÓ CSILLANagymegyer. Átadták a Kertmester 2014 kert- és erkélyszépségverseny díjait Nagymegyeren.

SZABÓ CSILLA

Nagymegyer. Átadták a Kertmester 2014 kert- és erkélyszépségverseny díjait Nagymegyeren. A verseny 2014 márciusában indult, célja, hogy a lakosok segítségével szebb és ápoltabb városkép alakulhasson ki.

A versenyt a városszépítő program keretében Néveri Sándor, Nagymegyer polgármestere és a Nagymegyeri Kiskertészek Szövetsége hirdette meg. A Kertmester első fordulójába több mint egytucat pályázó nevezett be, a zsűri szebbnél szebb udvarokat, kiskerteket, zöldövezeteket értékelt. „Eredetileg három kategóriát hirdettünk, de mivel Izsap városrészből is többen pályáztak, úgy gondoltuk, külön izsapi kategóriát is meghirdetünk. Amelyik kategóriában aránylag kevés volt a pályázat, abban csak egy díjat osztottunk ki. A Kertmester címet a legkiemelkedőbb pályázó kapja” – közölte Néveri Varagya Szilvia zsűritag, az aPRimage ügynökség tulajdonosa.

A Kertmester címet idén Gabriela Kopčajová kapta, ő vihette haza a verseny emlékplakettjét. Az 1. kategória első helyezettje Boros Péter lett, második helyen Magyarics Márta végzett, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig Nagy Éva állhatott. A második kategória győztese Varga Albin és az 1532/23 lakótömb lakói lettek, a harmadik kategóriában a Győry Panzió kapta az elismerést, a negyedik kategória – Izsap városrész kertjei – győztese Tamási Antal lett. Minden díjazott oklevelet és értékes ajándékkosarat kapott, aki nem ért el helyezést, annak munkáját is oklevéllel ismerték el.

„A versenynek nemcsak kitüntetett pályázók a nyertesei, hanem a város összes lakosa és a turisták is, akik gyönyörködhetnek a szép környezetben. A verseny fő célja teljesült, összefogással, odafigyeléssel még szebbé varázsoljunk városunkat, közvetlen környezetünket” – mondta Néveri Varagya Szilvia, majd hozzátette, a pályázat ötletgazdája és fő szponzora az aPRimage volt, szakmai támogatást a Nagymegyeri Kiskertészek Szövetsége nyújtott, a verseny lebonyolításában pedig a városi hivatal munkatársai segítettek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?